2021. December 18-án a Szent II. János Pálnak szentelt „Dwa Bratanki” koncert mellett a budapesti Eiffel Műhelyházban fellépett a kiváló „Mała Armia Janosika”.
A társulat oldalán ezt olvashatjuk: „Egy hegyvidéki górál folklór együttes avagy egy művészeti csoport, amelyet a górál kultúra inspirált, ugyanakkor egyéb kultúrákhoz is kapcsolódnak, mindezt úgy, hogy képesek túllépni az alap sémákon; motiváltak a zenei kreativitásra, a látókör szélesítésére és mindezt csupa szenvedéllyel végzik. A zenei projekt ötletadója Damian Pałasz – hegedűművész, zenész és vizionista, aki 2015 februárjában Raba Wyżnában megalapította a górál hegedű- és nagybőgő zenei szekciót.” A Mała Armia Janosika mintegy 180 tagot számlál, ezzel pedig a legnagyobb podhalei górál népi társulat. Az együttesben Raba Wyżna- és környékbeli gyerekek és fiatalok tevékenykednek. A társulat székhelye Raba Wyżnában található, rendszeresen turné koncerteken vesznek részt és Lengyelország szerte fellépnek. Részt vesznek a különféle népi, ünnepi, pápai és hazafias programokon. A „Hadsereg” (Armia = Hadsereg) először lépett fel Magyarországon.
A koncert fellépés ötletadója a magyar Bese Gergő atya volt, aki együttműködött a budapesti Lengyel Intézettel, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel, a varsói Lengyel-Magyar Wacław Felczak Intézettel, a lengyel nemzetiségi szószólóval, a Kelet-Európai Fiatalok Egyesületével és a Fővárosi Lengyel Önkormányzattal. Különösen nagy segítséget nyújtott Kövér László házelnök, valamint Gulyás Gergely tárca nélküli miniszter. A vendégek között jelen volt prof. Jerzy Snopek a feleségével, Andrzej Kalinowski, a Lengyel Nagykövetség Konzuli és Lengyelségi Osztályának a vezetője, valamint dr. Rónayné Słaba Ewa lengyel nemzetiségi szószóló.
Forrás: polonia.hu