Találkozás az erőszak áldozataival

By 2018-04-30Hírek

Április 19-én adtunk hírt a chilei egyházban történt erőszakos cselekedetekről (korábbi írásunk itt olvasható), melyek feldolgozásában Ferenc pápa is részt vesz. A napokban két és fél órát beszélt az erőszak áldozataival.

„Elmondom a pápának az összes borzalmat, amit átéltem, miközben megerőszakoltak.”

nyilatkozta Juan Cruz két héttel ezelőtt. A várt találkozásra most sor került, Cruz meghatódott.

Ferenc pápa vasárnap folytatta a beszélgetéseket a chilei erőszak botrányok áldozataival. Juan Carlos Cruz elmondása alapján több mint két és fél órát beszélgettek. „ Meghatódtam!” írta nem sokkal utána Cruz Twitter oldalán.

A pápa nagy tisztelettel és szeretettel volt irányukba. A beszélgetés részleteiről annál többet, hogy sok témát érintettek, nem árult el. A katolikus egyházat érintően bizakodóan írt, még akkor is, ha ezek után „óriási” feladat nehezedik rá.
Ferenc pápa a chilei pap Fernando Karadima három áldozatát látta vendégül több napra a Vatikánban, hogy személyesen is meghallgathassa azok beszámolóit.

A Vatikán információi szerint a beszélgetések témáját és időtartamát a vendégek határozták meg, akik ott-tartózkodásuk ideje alatt a Santa Marta házban laktak.

Megemlítésre kerültek a mostani püspök, Juan Barros ellen felhozott vádak is, miszerint fiatal korában szemtanúja volt a pap, Fernando Karadima által elkövetett erőszakcselekményeknek, melyeket aztán elhallgatott.
Curz elmondása alapján Barros jelen volt, amikor Karidima megerőszakolta.

Ferenc pápa először rágalmazásnak nevezte a vádakat, ám később nyomozásokat kezdeményezett, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy rosszul ítélte meg a helyzetet. A pápa május közepére beidézte a chilei püspököket a Vatikánba, hogy együtt dolgozhassák fel a történteket.

Curz a pápával való találkozása előtt egy interjúban így nyilatkozott: „Elmondom a pápának az összes borzalmat, amit átéltem, miközben megerőszakoltak.”

Ezzel egyidőben a az egyik napilapnak azt mondta, hogy a találkozó hatására nagy személyügyi változásokat remél. A chilei egyház a tönk szélén áll. Két püspök is bejelentette, hogy kész lemondani tisztségéről az újrakezdés reményében.

Forrás: katolisch.de

Fordította: Deák Roland