Tönk szélén áll a chilei egyház

By 2018-04-19Egyéb

Májusban Chile püspökei ellátogatnak a pápához, hogy feldolgozzák a hazájukban nemrég történt erőszak botrányt. Előtte azonban Ferenc pápa személyesen találkozik néhány áldozattal, köztük Juan Cruzzal.

Az erőszak botrány áldozatai az április 28 és 29-i vatikáni látogatójuk során személyesen szeretnének beszámolni tapasztalataikról az egyházfőnek.

„Elmondom a pápának az összes borzalmat, amit átéltem, miközben megerőszakoltak.”

nyilatkozta a három résztvevő egyike, Juan Cruz a chilei médiának adott hétvégi interjújában.

Mindezt részleteket nem kímélve, hogy a pápa minél átfogóbb képet alkothasson. Cruz ennek hatására nagy személyügyi változásokat remél. A chilei egyház a tönk szélén áll.

A Vatikán Katolikus Hírügynökségnek (KNA) megerősített információi alapján a pápa a Santa Marta házban látja vendégül a három férfit. Eszerint az USA-ban élő Juan Carlos mellett másik két érintett is elfogadta a pápa meghívását. Gesztusát személyes bocsánatkérésnek tekintik a januári chilei látogatása során tanúsított kritikus megnyilvánulásáért. Akkoriban Ferenc pápa az egyik vitatott püspök ellen felhozott vádakat egyenesen „rágalmazásnak” nevezte.

A pápa a héten egy több oldalas levelet írt a Chilei Püspöki Konferenciának, amelyben elnézést kért azért, hogy rosszul kezelte chilei egyházban bekövetkezett botrányokat. Egyúttal beidézte az ország 32 püspökét a Vatikánba, hogy együtt dolgozhassák fel a történteket. A pápa hivatala alatt nevezte ki Juan Barrost Osorno városának püspökévé, akit azzal vádolnak, hogy fiatal korában szemtanúja volt a pap, Fernando Karadima által elkövetett erőszakcselekményeknek, melyeket aztán elhallgatott. A püspök mind ez idáig tagadta az ellene felhozott vádakat. Cruz azonban már 2015-ben írt egy levelet Ferenc pápának, amiben beszámolt a történtekről.

A pápa és a püspökök találkozójára a tervek szerint május harmadik hetében kerül majd sor. Ahol többek között szó lesz a feltételezett elkövetőről, az esetek elhallgatásáról és a Rómának továbbított egyoldalú, illetve hamis információkról.

A Püspöki Konferecia elnöke Santiago Silva szégyelli a történteket és önkritikával élve annyit mondott:

„Nem tettünk meg mindent az ügy érdekében.”

Forrás: www.katolisch.de

Fordította: Deák Roland