Lassan a nők is sportolhatnak

By 2018-05-28Hírek

Hassan Rouhani iráni elnök azon örömének adott hangot, amely szerint a nők is aktívak a sport különböző területein.

Az államfő feltette azt a kérdést, hogy „amennyiben be szeretnénk mutatni az iszlám vallást a világ számára, akkor melyik a jobb: ha azt mondjuk, hogy lányainknak nincs joga a sporteseményeken való részvételre, vagy pedig ha azt mondjuk, hogy részt vehetnek, sőt sikeresen is teljesítenek, miközben a vallás vonatkozó szabályait is betartják?”

Az elnök kijelentésével párhuzamosan Masoumeh Ebtekar, nő- és családügyekért felelős alelnök elmondta, hogy a női sportjátékokat – a férfiakéhoz hasonlóan – közvetíteni kellene a televízióban.

Az alelnök kijelentette azt is, hogy a női sportolók versenyeken való részvétele egy sokkal fontosabb dolog, mint a nők stadionokban való megjelenése, az események látogatása. Utóbbi engedélyeztetése szintén a kormányzat előtt van, azonban ezzel kapcsolatban még számos részletet (pl. elkülönített szektor stb.) meg kell vizsgálni.

Ebtekar szerint Irán egyes tartományaiban ez a lehetőség már adott, és ott a nők szabadon látogathatják a sporteseményeket.

Forrás: KDNP – Külügyi Szakbizottság

Fotó: http://iransportspress.com