Libanoni sejk: kereszténység nélkül nincs Közel-Kelet

By 2018-08-02Hírek

A mufti kijelentése az elmúlt hetekben hangzott el egy diplomaátadó ünnepségen, ahol a libanoni Maqasid Intézet több mint 350 muszlim diákja vehette át oklevelét.

„Egy országban élünk keresztényekkel, ugyanazt a levegőt szívjuk és ugyanazt a kenyeret esszük. Ezért egy a sorsunk is: a közös jövőt együtt, vagy sehogy sem tudjuk biztosítani” – mondta el a libanoni szunnita közösség képviselője.

A terrorizmusról beszélve bűncselekedetnek minősítette a keresztények elleni támadásokat, amelyek nemcsak ellenük, hanem az egész libanoni társadalom ellen irányulnak, valamint elítélte mindazon döntést, amely adminisztrációs szempontból könnyíti a keresztények kivándorlását.

Az ünnepségen megjelent kormánytisztviselők előtt a mufti arról is beszélt, hogy fontos az arab és muszlim identitás megőrzése, de a testvériség melletti kiállás az egész emberiség érdekét szolgálja.

A 2014 augusztusában megválasztott Abdel Latif Darian-ra úgy tekintenek, mint a párbeszéd embere. Korábban a síita-szunnita ellentét kapcsán lépett fel az erőszak megfékezése érdekében, mert az, az ő szavaival élve „a keresztény közösségek eltörlésével is fenyeget.”

„Az, amit egymással művelünk Szíriában, Irakban, Libanonban és Jemenben vagy Líbiában, meghaladja azokat a borzalmakat, amelyeket az izraeli katonák tettek Gázában és Palesztínában”

– mondta korábban a mufti.

Forrás: s4c.news