Lemond a püspöki kar?

By 2018-05-19Hírek

Mint arról több cikkünkben is beszámoltunk, Ferenc pápa Rómába hívta Chile püspökeit, hogy átbeszéljék azokat a visszaéléseket, melyek 2015-től mérgezik az Egyház életét a dél – amerikai országban.

2015-től kezdve a chilei visszaélési válság lényegében Juan Barros osornói püspökre összpontosult, akit azzal vádoltak, hogy elkendőzte mentorának, Fernando Karadima atyának a bűntetteit. Karadima atyát a Vatikán 2011-ben elítélte kiskorúak szexuális megrontása miatt. A Ferenc pápa által elrendelt kivizsgálás azonban arra jutott, hogy a probléma sokkal messzebbre vezet. Charles Scicluna máltai érsek és Jordi Bertomeu spanyol pap 2300 oldalas jelentést készített, amely arra ösztönözte a pápát, hogy Barros püspök nyilvános megvédése után elismerje, hogy tévedett és a 34 chilei püspököt Rómába rendelte Karadima atya három áldozatával együtt – írja a Crux hírügynökség.

A Szentatyával folytatott háromnapos elmélkedés és imádság óráit követően iránymutatásai nyomán a chilei főpásztorok a következőt adták közre. Mindenekelőtt köszönetet mondanak Ferenc pápának az atyai meghallgatásért és a testvéri intésért.

„Elsősorban bocsánatot kérünk az áldozatoknak okozott fájdalomért a pápától, Isten népétől és országunktól a súlyos hibákért és a mulasztásokért”

– fogalmaznak.

Köszönetet mondanak Scicluna érseknek és Jordi Bertomeu atyának lelkipásztori és személyes elkötelezettségükért és erőfeszítéseikért, hogy az utóbbi hetekben igyekeztek orvosolni a társadalom és a helyi egyház sebeit. Köszönetet mondanak az áldozatoknak kitartásukért és bátorságukért a hatalmas személyes, spirituális, társadalmi és családi nehézségek ellenére, amelyekkel szembe kellett nézniük, gyakran a meg nem értés és az egyházi közösség támadásaival együtt.

 

„Még egyszer bocsánatukat és segítségüket kérjük ahhoz, hogy haladjunk tovább előre a sebek begyógyításának útján, hogy beforrhassanak.”

Másrészt bejelentik, hogy a Rómában jelenlevő püspökök írásban benyújtották lemondásukat a Szentatyának, hogy szabadon döntsön mindannyiukról. „Útra kelünk, tudva, hogy az őszinte párbeszéd e napjai mérföldkövet jelentettek a Ferenc pápa által vezetett nagy változási folyamatban.” Szeretetközösségben vele, helyre kívánják állítani az igazságosságot és hozzá kívánnak járulni az okozott kár helyreállításához, hogy új lendületet adjanak az egyház prófétai küldetésének Chilében, amelynek középpontjában mindig Krisztusnak kellett volna állnia.

Annak a kívánságuknak adnak hangot, hogy az Úr arca ismét felragyogjon a helyi egyházban és ennek érdekében elkötelezik magukat. Alázattal és reménnyel kérnek mindenkit, hogy segítsék őket ezen az úton járni. A Szentatya javaslatait követve könyörögnek Istenhez ezekben a nehéz, de reménnyel teli órákban, hogy az egyházat védelmezze az Úr és a Kármel-hegyi Boldogasszony.

Forrás: Vatikáni Rádió