Krisztus és a WLAN antenna

By 2018-05-01Hírek

Furcsa vita alakult ki a világ legnagyobb Jézus szobra körül. Vajon helyén való-e egy WLAN antennát szerelni a szobor fejére? Az illetékes pap és a püspöke ellentétes álláspontot képviselnek.

Lengyelországban nagy visszhangot vált ki egy a Swiebodzin városában található, a világ legnagyobb Jézus szobrának tetejére szerelt jeladó. A helyi püspök Tadeusz Litynski a legfrisebb értesülések szerint május 10-i határidővel elrendelte a jeladó eltávolítását a 36 méteres emlékmű fejéről. Az antennák „sérthetik az emberek érzéseit, különösen a hívőkét”, indokolta meg a püspök a kisváros papjának véleményével ellentétes döntését.

A korona mögött elrejtett berendezés egy újságírónak tűnt fel, miközben egy drón segítségével képeket készített a szoborról. Az elkészült képek alapján egy szakértő megállapította, hogy egy WLAN jeladóról van szó. Jan Romaniuk, a város papja a tudosítások szerint azt monta, hogy a fotókon csupán egy villámhárító látható.

„Nem vagyok érdekelt abban, hogy bérbe adjam a szobor fejét.”

A püspökség egyik szóvivője szerint a pap 2016-ban azonban mégis aláírt egy szerződést az antennák felszereléséről egy internetszolgáltató vállalattal. Mindezért cserébe a plébánia ingyenes kamerás megfigyelő rendszert és egy WLAN hotspotot kapott, ami a zarándokok és turisták számára szintén elérhető volt. Sokak tisztességtelennek tartják a pap tettét, mert a jeladó felszereléséhez mindenképp szükség lett volna a közösség hozzájárulására.

A Krisztus szobor felszentelésére 2010-ben került sor több mint 10.000 hívő jelenlétében. Az arany koronát leszámítva telejesen fehér emlékmű magassága 6 méterrel meghaladja az 1931-ben állított Rio die Janeiró-i Megváltó Krisztus szoborét és 2 méterrel az 1994-ben emelt boliviai szoborét.

A szobortól legutóbb 2014-ben volt hangos a média, amikor az annak felállítását kezdeményező pap, Sylwester Zawadzki elhunyt és végrendeletében meghagyta, hogy a szívét a szobor lábainál temessék el. A lengyel temetkezési törvény értelmében ez tilos, ezért kezdetét vette egy jogi vita.

Forrás: katolisch.de

Fordította: Deák Roland