Esküt tett az Esterházy János boldoggá avatását előkészítő történész bizottság Krakkóban

By 2019-01-09Hírek

Esküt tett a krakkói püspöki palota kápolnájában hétfőn az a magyar, szlovák, lengyel és cseh szakértőkből álló történész bizottság, amely előkészíti Esterházy János felvidéki magyar politikus boldoggá avatási perét – közölte az MTI-vel telefonon Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az ünnepségen részt vett Marek Jedraszewski krakkói érsek, valamint Pawel Cebula, Egerben szolgáló lengyel minorita szerzetes is, akit Jedraszewski tavaly decemberben a boldoggá avatás posztulátorának nevezett ki. Soltész Miklós, aki szintén jelen volt az ünnepségen, felidézte: a Vatikán 2018 novemberében engedélyezte Esterházy János boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói főegyházmegye kész lefolytatni.

A bizottság tagjai esküvel fogadták, hogy híven teljesítik a rájuk bízott feladatokat, és megőrzik a titkokat. A krakkói érsek felkérésére létrejött bizottság feladata Esterházy János életének és munkásságának tanulmányozása és értékelése lesz. Miután teológus szakértők is elvégezték a keresztény hit és erkölcs szerinti értékelést, az anyagot további eljárás végett a Vatikánhoz továbbítják – mondta el Soltész Miklós.

A krakkói érsekség honlapján megjelent közlemény szerint a történész bizottság elnöke Arkadiusz Adamczyk lengyel történészprofesszor, aki egyben a lengyelországi Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézete tanácsának elnökhelyettese. A bizottság munkájában részt vesz Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója is, a magyar és lengyel nyelven is kiadott Esterházy-monográfia szerzője, valamint Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja.

Jedraszewski érsek az ünnepségen hangsúlyozta: Esterházy “fénylő jel volt Kelet-Közép-Európa számára nagyon sötét időkben”, és “valódi fényként jelenik meg a mai, a gyűlölet és gonoszság által gyötört világban is”. Soltész Miklós az MTI-nek elmondta: Esterházy János elkötelezett keresztény ember volt, aki nehéz időkben védelmezte az üldözötteket.

A lengyel anya és magyar apa gyermekeként született felvidéki politikus nem csak a felvidéki magyarság jogaiért állt ki, a második világháború alatt egyaránt segített keresztényeket és nem hívőket, lengyeleket és szlovákokat, és a szlovák parlamentben 1942-ben egyedüliként a zsidók deportálása ellen szavazott – emlékeztetett. A boldoggá avatási eljárás, Esterházy életének jobb megismerése tovább erősítheti a négy visegrádi ország polgárainak lelki összetartozását – fogalmazott Soltész Miklós.

Esterházy János (1901-1957), aki apai ágon a galántai gróf Esterházy családból származott, anyja, Elzbieta Tarnowska grófnő révén kötődött Lengyelországhoz, ahol – Molnár Imre közlése szerint – ma is élnek utódai: húgának, Máriának a két lánya Varsóban, Mária unokája, Elzbieta pedig Krakkóban él.

A két világháború közötti időszakban Esterházy a nemzeti kisebbségek helyzetét nem kielégítően kezelő “csehszlovakizmus” ellenzőjeként lépett fel. A második világháború idején segítette a lengyel és más menekülteket, az üldözött zsidókat, szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen.

A háború után a szlovák kommunisták átadták a szovjet Belügyi Népbiztosságnak (NKVD). A hírhedt moszkvai Lubjankán tartották fogva, brutális kihallgatásnak vetették alá, majd koholt vádak alapján tíz évre ítélték. Egy szibériai lágerbe vitték, ahol súlyos tüdőbajt kapott.

Távollétében, 1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság hamis vádak alapján halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1949-ben a szovjet hatóságok az ítélet végrehajtására átadták a csehszlovák szerveknek, amelyek a halálos ítéletet életfogytiglanra, később 25 éves börtönbüntetésre módosították. A morvaországi Mírov börtönében hunyt el.

Lengyelországban 2009-ben Lech Kaczynski államfő – post mortem – a Polonia Restituta kitüntetéssel ismerte el a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért.

Pawel Cebula az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: míg Oroszországban Esterházyt már rehabilitálták, Csehországban és Szlovákiában ez a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnösnek tekintik.

Forrás: S4C.news