Miután májusban erőszakcselekmények eltitkolása miatt bűnösnek találták, a pápa elbocsátotta hivatalából. Eljött az idő, hogy az érsek szembe nézzen büntetésével, börtönbe azonban nem kell mennie.
Az egykori ausztrál érsek, a 67 éves Philip Wilson ügyében kedden egy newcastle-i bíróság 12 hónapos házi őrizetet rendelt el. Wilson múlt hónapban történt visszalépéséig Adelaide városának érseke volt.
Robert Stone bíró elmondása szerint egy igazságszolgáltatási jelentés értelmében Wilson alkalmas kiszabott büntetésének házi őrizetben való letöltésére, melynek ideje alatt egy elektromos lábbilincset kell viselnie. A tervek szerint február közepén a bíróság felülvizsgálja majd, hogy a következő hat hónap felfüggeszthető-e próbaidőre.
A papot májusban ítélték bűnösnek a ’70-es években legalább egy mistráns ellen elkövetett erőszakcselekményt eltitkolásáért. Wilson visszalépését csak erős politikai és társadalmi ráhatás után volt hajlandó bejelenteni. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. Az elrendelt házi őrizetet nővérének newcastle-i lakásában tölti majd. Korábbi írásunk itt érhető el.
Az ausztrál katolikus egyház már évek óta a média kereszttüzében áll a napvilágot látott pedofilbotrány-sorozatok után. George Pell ausztrál bíborosnak is bíróság elé kell állnia évtizedekkel ezelőtt elkövetett többrendbeli szexuális erőszak miatt.
Forrás: katholisch.de
Fordította: Deák Roland
Fotó: dailymail.co.uk