Izaiás próféta szavai a mai Evangéliumban Keresztelő Szent János ajkáról hangzik el. Az ószövetségi próféta soraival szeretne iránymutatást adni nem csak kortársainak, hanem nekünk is.

Benne van a színükben a vágy a jobbra, a letisztultra, a békésre, a szeretetteljesre. Még is önmagunk nehezítjük meg az utunkat vágyaink elérésére.

Akadályokat, nagy kanyarokat teszünk az egyébként sima útba is. Megbonyolítjuk, túlkomplikáljuk az életünket. Sokat agyalunk logikus és egyértelmű dolgokon és nem vesszük észre, hogy mennyire eltávolodunk a normalitástól. Gondoljunk csak karácsony ünnepére: Betlehem istállója az egyszerűség példaképe.

Isten útmutatása szerint a földre született az igazi Világosság, a Béke és Egyszerűség. Ebből az egyértelmű képből tettük azzá az ünnepet, ami körülöttünk van. Évről évre változtatni akarunk rajta, de még sem sikerült. Talán a bátorság hiányzik?

Elsodor a vásárlási láz, a munkahelyi kapkodás pedig eltereli a figyelmemet a lényegről: Jézus hamarosan közénk érkezik.

Advent második hetében próbáljunk meg figyelni a következőkre:

Jó lenne többet imádkozni, akár eljutni egy (vagy több) hajnali szentmisére.

Készüljünk a bűnbánat szentségére, ne lépjünk a jászolhoz a magunkkal cipelt bűneinkkel.

Nézzünk szét a környezetünkben, mennyi mindent tudunk elajándékozni, annak, akinek kevesebb jutott.

Továbbra is folytassuk a jó keresztény gyakorlatokat: több mosoly, ölelés, vidámság, meghallgatás, megbocsátás.

Ennek a világnak éppen ezekre van szüksége! Te pedig képes vagy megadni!

Fellobbant az első láng az adventi koszorún, még pedig a Hit lángja, az első lila. Hivatalosan ma kezdődött el az esztendő egyik legvarázslatosabb időszaka. Karácsonyra való készületünket négy böjti hét előzi meg, mely lehetőséget ad arra, hogy méltó módon készüljünk fel a nagy találkozásra.

Szeptember 6-a óta nagyon sok minden megváltoztott az életemben, fogalmazhatok úgy, hogy teljesen felfordult benne minden. Az egyedüli állandóság a családom mellett, a hitem szívóssága. Nem hagyom, hogy a hazugságok, a megbántások, a hátat fordító emberek miatti szomorúság elbizonytalanítson. Az élet minden napján, de különösen Adventben jobban oda kell figyelni a körülöttünk lévő pozitív dolgokra.

Új „életállapotom” miatt egyre több papkollégát tudok meghallgatni vasárnapról vasárnapra, így ma is egy távolabbi piciny faluban vettem részt a szentmisén, mely felért egy lelkigyakorlattal.

A lelkiismeret mellett a szentbeszédben az atya a várakozást is behozta a közös gondolkodásunkba.

Várakozunk a boltban, a postán, az orvosi rendelőben, a buszmegállóban, az iskola előtt…. Életünkből sok órát töltünk várakozással. Persze úgy érezzük, hogy az én időmmel élnek vissza. Mindig kiszúrnak velünk és a drága időnket lopják. Ez türelmetlenséget, akár heves szóváltásokat is eredményez, ami éppen a lelkünket, emberi kapcsolatunkat, közérzetünket roncsolja.

De nézzük más szemüvegen keresztül a várakozást: hányan várnak éppen rám. Várják tőlem a jó szót, az ölelést, a mosolyt, a bátorítást, az üzenetet, a felemelést. Mindezek életeket mentenek. Ne gondoljátok, hogy túlzok! Az elmúlt 11 hétben emberek ezreitől kaptam olyan segítő üzeneteket, amely a legnehezebb pillanatokon való átlépésben mentőövként szolgált. Mi lett volna, ha ezek az emberek nem hallják meg Isten üzenetét? Mi lett volna, ha nem szánnak időt a másik emberrel való szolidaritásra? Nem is szeretnék bele gondolni!

Advent 1. vasárnapjának estéjén tessék szépen a várakozást újra értelmezni. Nem csak én várok, hanem rám is sokan várnak! Ne legyek önző, hanem bátran adjak abból, amim van, lelki és anyagi értelemben egyaránt.

Áldott Adventet! Ne feledjétek, a hajnali misék (rorate) varázslatosak ebben az időszakban!