Az ellenállás arca

By 2018-08-05Hírek

A Daniel Ortega által vezetett nicaraguai kormány április 16-án írt alá egy, a nyugdíjak csökkentéséről és a munkáltatói, illetve a munkavállalói befizetések növeléséről szóló törvényt, amire válaszul a kezdetben békés tüntetés mára komoly konfliktussá duzzadt. A katolikus egyház igyekszik párbeszéddel segíteni a békés rendezést, de az elnök nem hajlandó az előrehozott választások kiírására.

Egy héttel a törvény aláírása után az addigra már több mint 20 halálos áldozatot követelő tüntetések hatására Ortega visszavonta azt. Miután a visszavonás ellenére folytatódtak a tüntetések és az erőszakos cselekmények száma sem csökkent, a Ortega felkérte a katolikus egyházat, hogy közvetítsen a kormány és az ellenzéki tüntetők között – írja az Index.

A tárgyalások azonban hamar megfeneklettek, miután a tüntetők Ortega lemondását, vagy legalábbis előrehozott választásokat követeltek, amibe az elnök nem egyezett bele. Ezután az egyház tagjai is elkezdték bírálni az elnököt.

Egy katolikus pap sosem szövetkezne hóhérokkal. Egy katolikus pap minidig az áldozatokkal lesz

– nyilatkozta José Silvio Báez managuai segédpüspök, aki a katolikus ellenállás arcává vált. Ortega szerint az egyház kormányellenes tevékenysége a “puccsisták” ördögi tervének része. Az egyház elleni támadások odáig fajultak, hogy július 9-én kormányközeli fegyveresek rátámadtak Báezre, Leopoldo Brenes bíborosra valamint ország apostoli nunciusára, Waldemar Stanisław Sommertag érsekre.

Az egyházi vezetők két pap és néhány újságíró kíséretében igyekeztek Diriambába, hogy segítséget és vigaszt nyújtsanak annak a tizenkét embernek, akik a napok óta ostromolt Szent Bertalan-templomba menekültek az erőszakos összecsapások elől. A püspököket megrángatták és sértegették. Báez püspök a karján megsebesült és letépték a mellkeresztjét, írta akkor a Magyar Kurir.

Négy nappal később az ország fővárosában két egyetemistát megöltek, további húszat pedig megsebesítettek a rendőrök. A diákok egy katolikus templomban kerestek menedéket, amit a fegyveresek több órán át lőttek. Báez “embertelennek” és “erkölcstelennek” nevezte a kormány tevékenységét az események hatására Twitterén.

Forrás: s4c.news

Fotó: www.informepastran.com