A németországi egyházak növekvő rasszizmusra figyelmeztetnek

By 2018-05-14Hírek

Németországban egy dologban egyetért egymással a katolikus, az evangélikus és az ortodox egyház: A békés együttélés veszélyben van, a keresztények is egyre inkább elhatárolódnak, hagzott egy el közös felhívásban.

Németország egyházai rasszizmusra és a demokratikus értékek devalválódására figyelmeztettek.

„Mindinkább teret hódítanak a szélsőjobboldali, rasszista nézetek.”

állt a katolikus, evangélkus és ortodox egyházfők által kedden kiadott közleményben. A felhívást Reinhard Marx bíboros, Heinrich Bedford-Strohm tartományi püspök és Augoustinos metropolita kézjegyezték.

Hangsúlyozzák továbbá: „Együttélésünk alapjai napjainkban megkérdőjeleződnek. Civilizációs vívmányok, mint a békés egymás mellett élés az egyesült demokratikus Európában, akárcsak az emberi jogok egyetemes érvényessége veszítenek fontosságukból.”

A dokumentumban a három egyházfő Németországot hosszú időre visszanyúló történelmi múlttal és erős kulturális beidegződéssel rendelkező országként definiálja, ami ugyanakkor nyitott a más nyelvű és hátterű emberek iránt.

„A sokszínűség hétköznapjaink részévé vált.” Azonban a sokszínűség minden előnye ellenére is kihívást jelent az együttélére és az összetartásra vonatkozóan.

A Német Püspöki Konferencia, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) és a Németországi Ortodox Püspöki Konferencia elöljárói együtt szólítják a híveket a 43. interkulturális héten való részvételre.

A tematikus hét szeptember 23 és 29. között kerül megrendezésre , melynek mottója: „Sokszínűség összeköt”. A résztvevők tartomány-szerte 500 helyiség, mintegy 5.000 rendezvénye közül választhatnak majd.

Az egyázfők kritikusan nyilatkoztak az idegenek, eltérő nézeteket vallók és a más vallások képviselői ellen irányuló támadásokról.

Az egységesség fogalmát félreértelmezvén a keresztények között egyre nagyobb mértékű elhatárolódás, bezárkózás figyelhető meg, holott pontosan a sokszínűség kellene, hogy jelentse az egyház alapját.

Forrás: katolisch.de

Fordította: Deák Roland