A hívők tovább élnek

By 2018-06-20Lelkiség

A gyászhirdetések és nekrológok bizony sokat elárulnak az ember életéről. Amerikai kutatók egy szokatlan tanulmány keretében egy igencsak érdekes hipotézist vizsgáltak.

A tudósok gyászhirdetések kiértelekelése alapján hosszabb élettartamot állapítottak meg a hívő embereknél. Az Ohio Állami Egyetem csapata szerint bizonyos esetekben a hívők emberek akár 10 évvel is tovább éltek nem hívő társaiknál – áll az egyetem honlapján. A tanulmány a „Social Psychological and Personality Science” szakmai folyóirat aktuális számában jelent meg.

A hívő emberek várható éllettartalmára irányuló korábbi tanulmányokkal ellentétben, melyek főként az alanyok beszámolóira támaszkodtak, az egyetem kutatói újságokban megjelent gyászhirdetéseket és nekrológokat elemeztek. Két mintavétel során több mint 1.500 elemet vizsgáltak meg az elhunytak vallásos életvitelére utaló jelek után kutatva. A tudósok a vallási hovatartozás mellett az elhunytak nemét, életszínvonalát valamint azt is figyelembe vették, hogy az illető végzett-e valamilyen karitatív, társadalmi munkát.

A hívők több mit 9 évvel tovább élnek

„A hit befolyása az élettartamra majdnem olyan magas volt mit a nemé, amit adott esetben több év eltéréshez is vezethet”

– magyarázta a tanulmány vezetője, Laura Wallace az egyetem jelentésében. A legnagyobb eredményt a „Des Moines Register” iowai napilap 2012 január-februári hirdetéseit tanulmányozva érték el. Az összesen 505 elemzett gyászhirdetés adatai alapján átlagosan 9,45 évvel magasabb várható élettartammal számolhatnak a hívő emberek. Figyelembe véve a másik két befolyásoló tényezőt az életszínvonalat és a nemet az érték még így is 6,48 év.

A második, nagyobb minta vizsgálata során szintén jelentős különbség volt megfigyelhető a hívő és nem hívő személyek élettartama között, azonban az elsőnél jóval csekélyebb mértékben. Az államok 42 városából, 2010 és 2011 augusztusa között megjelentetett 1.096 nekrológ aggregált adatai szerint a hívő emberek átlagosan 5,64 évvel éltek tovább. Az életszínvonal és a nem figyelembe vételével az érték 3,82 évre módosult.

A hála és az ima meghosszabbítják az életet

A hívők hosszabb várható élettartama részben az önkéntes munkára és a hitközösségben való részvételre vezethető vissza. A kutatók szerint azonban ezek a tényezők csupán egy évvel járulnak hozzá a hosszabb élethez. „A vallási hovatartozásnak ezen kívül számos, nagy előnye van, amiket nem lehet egyszerűen megmagyarázni.”- mondta Wallace. Példaként említette a vallásos magatartásformákat, amik alapjaiban véve elítélik a droghasználatot vagy a gyakori partnerváltást. A kutatók szerint az ima és a meditáció, de a hála megélése is pozitív kihatással lehetnek.

Forrás: katolisch.de

Fordította: Deák Roland

Kép: www.wikihow.com