A dal papja

By 2018-04-22Lelkiség
Jó pásztor vasárnapján kitekintünk a nagyvilágba és olyan papot, papokat keresünk, akik a zenén keresztül szeretnének közelebb kerülni az emberekhez, keresőkhöz. 

2015-ben a nagysikerű Voice tehetségkutató verseny spanyolországi műsorába jelentkezett Damián atya.
A televíziós műsort 5 millióan követték, amikor a fiatal pap kilépett a színpadra.
A modern szemüveg, divatos ruha egy átlagos fiatalt képét mutatta, azonban minden szem a nyakon lévő kolláréra figyelt.

A 28 éves atya – hasonlóan az olasz Christina nővérhez – hamarosan a nézők kedvence lett.

Granadában nevelkedett és nagymamájától örökölte a zene szeretetét.

Gyermekként rajongásig szerette a  Muzsika hangja című filmet és arról álmodott testvéreivel, hogy nagy énekesek lesznek.  

Isten azonban nagyobbat álmodott. Liguori Szent Alfonz által alapított római katolikus szerzetesrend, a redemptoristák tagja lett és 2013-ban szentelték pappá.

Dolgozott Indiában és Hondurason különböző missziókban, de a zene továbbra is élete része maradt.

A következő dalban megénekli élete történetét: