Mértéktelen ivászat és homoszexuális légyottok: Súlyos vádakkal illetnek a közmédiában egy bostoni papnevelő intéztet.
A CNS katolikus sajtószolgálat pénteki információ alapján Sean O’Malley bostoni bíboros vizsgálatot rendelt el az ügyben és James Moroney-t, a szeminárium régensét fél évre felfüggesztetette.
Véleménye szerint ez lehetővé teszi az eset teljes körű és objektív kivizsgálását. A bíboros mielőbbi eredményekre számít, jelenleg azonban még nem tud érdemben hozzászólni a szeminárium ellen felhozott erkölcsi vádakhoz. Nyilatkozatából nem derült ki egyértelműen, hogy pontosan milyen cselekményekről van szó.
A közösségi hálókon terjedő információk szerint a történtek éles ellentétben állanak az erkölcsi értékkel és katolikus papok képzésére vonatkozó előírásokkal.
Egy felhasználó az érsekség facebook oldalára írt kommentárjában azt állította, hogy egy internetes blogbejegyzésében egy meg nem nevezett intézmény ellen felhozott vádak a főérsekség St. John Szemináriumára vonatkoznak. A bejegyzésben arról számolnak be, hogy a szeminaristák között gyakori a mértéktelen alkoholfogyasztás és, hogy illuminált állapotban homoszexuális kontaktusra is sor kerül. A felhasználó a szeminárium egykori tagjaként megerősítette a leírt tartalmat.
O’Malley bíborost Ferenc pápa egyik legfontosabb tanácsadójaként tartják számon, tagja az úgynevezett K9 bíborosi tanácsnak. Szakterülete a szexuális erőszak megelőzése és feldogozása az egyházban, különös tekintettel a kiskorúak papok általi megrontására. Továbbá O’Malley az elnöke a Kiskorúak Védelmével foglalkozó Pápai Bizottságnak is. Talán sokan emlékeznek még, hogy Boston térségében, Bernard Law bíboros vezetése alatt robbant ki 2002-ben a közismert gyermekmegrontási botránysorozat.
O’Malley bíboros aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a papi hivatás alapfeltétele a bizalom és, hogy a papnevelő intézeteknek olyan normáknak kell megfelelniük, melyek képesek ennek a bizalomnak a kialakítására és legfőképp megtartására.
Forrás: katholisch.de
Fordította: Deák Roland
Fotó: catholicherald.co.uk