Az Arab-félsziget országaiban az iszlám államvallásnak számít. Ennek ellenére Bahrein királya 2013-ban engedélyezte egy keresztény templom megépítését, melynek alapkőletételére nemrég került sor.
A Bahreini Királyságban megkezdődtek a katolikus székesegyház építési munkálatai. A „Kirche in Not” pápai segélyszervezet keddi beszámolói alapján a templomnak egy a fővárostól, Manamától 30 kilométerre délre fekvő, Awali nevű kisváros ad majd otthont.
Az „Arábia Nagyasszonya” titulust viselő templom az észak-arábiai apostoli vikariátus területén élő több mint két millió katolikus hívő szellemi központjaként szolgál majd a jövőben. „Az alapkőletétel emlékezetes esemény volt.” – mondta Andrzej Halemba a segélyszervezet távol-keleti országokért felelős referense.
Az olasz püspök, Camillo Ballin vezetése alatt álló apostoli vikariátushoz tartozik Bahrein mellett még Kuvait, Katar és Szaúd-Arábia is.
A Bahreini Királyság főként iszlám beállítottságú, ezért sokakat meglepetésként ért, amikor Hamad Bin Isa al Chalifa király 2013-ban hozzájárult a katolikus templom megépítéséhez.
A „Kirche in Not” információi szerint a az észak-arábiai vikariátus katolikus közösségeit szinte kizárólag bevándorlók alkotják, akik túlnyomórészt Indiából, Bangladesből, valamint a Fülöp-szigetekről származnak. Az etnikai és vallási kisebbségnek számító csoportok diszkriminatív cselemények mindennapos elszenvedői.
„ Az új székesegyház nem pusztán otthont ad majd a bevándorlóknak , hanem a jóakarat látható jeleként az egész régió szimbóluma lesz.”
– nyilatkozta Helamba.
A székesegyház mellett tervezik egy regionális képzési és közösségi központ kialakítását, ahol többek között lehetőség lesz majd a lelkipásztori segítségnyújtáson kívül, nyelvi és kulturális ismeretek közvetítésére is. „Mindez nagyon fontos azoknak az embereknek, akik dolgozni jönnek az Arab-félszigetre.” – mondta Halemba.
A társadalmi normák ismerete a keresztények számára nélkülözhetetlen, mert egy-egy szabály megszegésével akár az életüket kockáztathatják.” Ballin püspök a székesegyház építésében a Bahreini Királyság vallási sokszínűség felé való nyitását látja.
Fordította: Deák Roland
Forrás: katholisch.de
Fotó: www.bahraincathedral.org