Ferenc pápa az erőszak borányok miatt ismét Chilébe küldi különleges megbízottjait, akik ellátogatnak a szexuális visszaélések elhallgatásával vádolt Juan Barros püspök fennhatósága alá tartozó egyházmegyébe.
A Vatikán információi szerint Charles Scicluna Málta érseke és a szexuális bűncselekmények egyik köztiszteletben álló vatikáni szakértője, valamint Jordi Bertomeu a hittani kongregáció fegyelmi osztályának egyházjogásza az elkövetkező napokban a dél-chilei Osorno egyházmegyébe utaznak.
Otttartózkodásuk fő célja az áldozatok lelki gyógyulásának és a jóvátétel elősegítése lesz – mondta Greg Burke a Szentszék sajtófőnöke. Egyúttal közzétette a pápa chilei katolikusoknak szánt személyes levelét, amelyet hamarosan elküldenek a püspöki konferencia elnökének Santiago Silva-nak.
A püspököt szexuális visszaélések eltussolásával vádolják
Az Osorno egyházmegye vezetője, Juan Barros püspök személye kapcsán robbant ki a legutóbbi erőszak botrány. Barros kapcsolatba hozható Fernando Karadima-val, akit a Vatikán 2011-ben elítélt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. A püspököt az áldozatok azzal vádolják, hogy szemtanúja volt az eseményeknek és ennek ellenére tovább védelmezte mentorát.
Scicluna és Bertomeu februárban a pápa megbízásából már folytattak nyomozásokat a chilei szexuális visszaélések ügyében. A nyomozások lezárásaként megfogalmazott 2300 oldalas jelentésük eredményeképpen az összes chilei püspököt berendelték a Vatikánba. A háromnapos májusi találkozó után 31 püspökből 29 beadta lemondását.
Az elmúlt hetekben újabb papok által elkövetett szexuális bűncselekményekre derült fény. Helyi médiatudósítások szerint a chilei fővárostól, Santiago-tól 80 kilóméterre délre fekvő Rancagua egyházmegyében 14 pap „La Familia” néven szövetséget alkotott, melynek célja a gyermekek és fiatalok szexuális bántalmazása volt. Az egyházmegye püspöke Alejandro Goic Karmelic az események tükrében visszalépett a gyermekbántalmazás megelőzését elősegítő nemzeti tanácsban betöltött elnöki posztjáról. Goic nyilvánosan elnézést kért azért, hogy két évvel ezelőtt nem tette meg a szükséges lépéseket.
Forrás: katolisch.de
Fordította: Deák Roland
Kép: www.haikudeck.com