Május 12-én, szombaton kerül sor az idei V4 kerékpáros versenysorozat záró versenyére Budapest és Pannonhalma között. A mezőny délután fél kettőkor rajtol Budapesten, a Várkert Bazárnál, a cél pedig idén is a Pannonhalmi Bencés Főapátság.
A versenyzők többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény, Zirc, Ravaszd érintésével érkeznek meg Pannonhalmára, ahol a célba érkezés előtti körözés során többször is meg kell küzdeniük a helyenként 15%-os emelkedővel.
Előreláthatólag tizenegy nemzet kerekese áll majd rajthoz 2018. május 12-én, délután fél kettőkor a Várkert Bazár elől induló, immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Visegrád 4 Kerékpárversenyen.
A gyerekekre és a szülőkre azonban a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából sok egyéb program is vár délelőtt 10:30-tól este 18:00 óráig, melyekről Csorba Miklós, a Várkert Bazár előtt szombaton egész nap zajló esemény műsorvezetője beszélt.
A Várkert Bazár előtti színpadon fellép az energikus és eklektikus koncertjeiről híres Mary Popkids, az aranyhangú testvérpáros, Tóth Vera és Tóth Gabi, valamint a páratlanul sikeres, tradicionális dzsesszt játszó Hot Jazz Band.
A gyerekek szórakoztatásáról Kovácsovics Fruzsina gondoskodik, aki „Elfeledett mézescsók” című albumáról adja elő Lackfi János és Szalóczi Dani verseinek megzenésített változatait.
Forrás: v4kerekparverseny.hu