A tegnapi ír népszavazás eredményi szomorúan mutatják, hogy a társadalom meghatározó többsége az 1983-as szigorítás felrúgására szavazott és zöld utat engedett a könyörtelen gyermekgyilkosságoknak.
Az exit poll felmérés már a szavazás napján előrevetítette, hogy a társadalom elutasítja a keresztény értékrend szerinti családpolitikai elképzeléseket és a liberalizmus oltárán feláldozza a jövőjét.
A leginkább abortuszpártiak a fővárosban élők (kb. 75%) és a fiatalok voltak, a 18 – 24 év közöttiek 87%-a támogatja az alkotmánymódosítást, de a vidék lakossága sem mondható abortusz ellenesnek.
Leo Varadkar miniszterelnök, aki erőteljesen támogatta a szigorítás feloldását, úgy fogalmazott, hogy az írek történelmet írtak ezzel a népszavazással.
A katolikus közösségek mindent megtettek, hogy eljuttassák üzeneteiket a választópolgárokhoz és az élet védelmére figyelmeztessenek, de az ellenzők hangosabbak voltak!
Mondhatjuk, hogy ezt a csatát most a Gonosz nyerte meg?
Véleményem szerint egy újabb figyelmeztetést kaptunk, és megerősítést, hogy a Sátán továbbra is legnagyobb ellenségének a családot, a gyermekeket és a közösséget tartja.
Írországban ma sokan ünneplik a népszavazás eredményét, a halál győzelmét. Mások pedig tovább imádkoznak Szent Patrik népéért, a kereszténység nyugati bástyájáért.
Bese Gergő atya
Fotó: www.catholicnewsagency.com