Egyházunk a mai napon ünnepli Szent László királyt, Kelet–Közép–Európa kiemelkedő uralkodóját.

Lengyelországban látott napvilágot 1046 körül és ezzel tovább fonódtak a lengyelség és a magyarság közötti barátság szálai. Nem véletlen, hogy a Magyarországon élő lengyelek őt választották patrónusuknak.

Számos legendát és történetet ismerhetünk gyermekkori tanulmányainkból Lászlóról, aki hősiesen állta a pogányság újabb és újabb fellángolásait és a kunok, besenyők betöréseivel szemben is védelmet nyújtott.

Azonban a ma fiataljai is tekinthetnek Lászlóra, mint példaképükre.

A mogyoródi csatában alul maradt Salamon királyt védelmébe vette, mert a kor szokásai szerint halállal kellett volna büntetni őt, de ő megkönyörült rajta, a házi őrizet mellett imádkozott a bukott király megtéréséért, hogy a lelke megmenekülhessen. Ez is mutatta, hogy nem “látványkeresztény” volt csupán, hanem igyekezett élni azt, amit vallott: „….miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek….”

A bűnbánat gyakorlása fontos erényei közé sorolandó. Több alkalommal is feljegyezték azon mondását, melyben bűnösségéről beszél és alattvalóit is az engesztelésre hívja, rendszeresen gyónt és áldozott.

A szabolcsi zsinaton elképzeléseit megvalósítva nagyon fontos rendelkezések születtek a házasság védelmében, hiszen már akkor is nyilvánvaló volt, hogy minden közösség, nemzet alapja a család, és ez azóta sem változott!

A gyenge lábakon álló magyar egyház és Magyar Királyság számára pedig fontosnak érezte, hogy égi közbenjárókat is adhasson, mert értékes példaképekre minden korban szükség van. Így 1083-ban szentté avattatta András és Benedek zoborhegyi remetéket, majd Gellért püspököt, István királyt és Imre herceget.

Szent László király élete maradandó lett és iránymutató nekünk, ma élő fiataloknak is, hiszen szükségünk van értékekre, biztos földi és égi támasztékokra, mert ha csak magunkban bízunk, könnyen elveszíthetjük identitásunkat, elfeledhetjük múltunkat és bizonytalanná válik a jövőnk is.

Forrás: 777blog.hu

Fotó: www.karpat-medence.hu