Őboldogsága Béchara Boutros Al-Rai bíboros úr, Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája, Eminenciás Erdő Péter bíboros úr, Magyarország prímása, Tisztelt Joanna Azzi nagykövet asszony, Tisztelt Dr. Hoffmann Tamás úr – Újbuda polgármestere, Tisztelt Azbej Tristan helyettes államtitkár úr…
Megtisztelő ajándékot kaptunk a gazdagréti Szent Angyalok-templom felszentelése alkalmával, 2016. október 1-jén, főpásztorunktól, Erdő Péter bíboros úrtól: négy libanoni szent, Szent Charbel Makhlouf szerzetes, Szent Rafka apáca, Szent Nimatulla teológus és Boldog Esteban laikus testvér ereklyéjét. A szentelési homíliában Bíboros Úr így fogalmazott:
„Templomszenteléskor a címadó szent ereklyéit is el szokták helyezni. De az angyalok szellemi lények, ezért a mai ünnepen különleges ereklyéket szeretnék átadni, hogy őrzőhelyük és tiszteletük központja ez a templom legyen. Négy libanoni szent ereklyéjét, amelyeket idei libanoni látogatásom során a Maronita Katolikus Egyháztól kaptam.
Az első Szent Charbel ereklyéje. Ő szerzetes, kiváló lelkipásztor, majd hosszú éveken át remete volt, akinek közbenjárására számos csoda történt és történik napjainkban is. Sok reménytelen helyzetben lévő beteg és útkereső ember köszöni neki a gyógyulást, vagy a szabadulást kilátástalan helyzetéből. Az ő tisztelete már elterjedt az egész világon. Hazánkban is sokan ismerik.
Szent Rafka imádságban élő apáca volt, aki szenvedéseit ajánlotta fel Krisztusnak. Különösen a családok pártfogójaként tisztelik. Szent Nimatulla kiváló teológus volt. Boldog Esteban pedig laikus testvér, aki mindenkinek készségesen szolgálatára állt.
Adja Isten, hogy ez a templom az ő tiszteletüknek is országos központja legyen, zarándokhely, ahol imádságban is kifejezhetjük együvé tartozásunkat a Közel-Kelet üldözött keresztényeivel, és részesülhetünk lelki gazdagságukban.”
Büszkeséggel fogadtuk Főpásztorunktól a nemes feladatot, a szent ereklyék őrzését. A Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia közössége azonban nem csak az őrzés feladatát kapta, hanem e szentek kultuszának elindítását és ápolását is. Örömmel teszünk eleget ennek a megbízatásnak, amely a mai szép ünneppel még nagyobb hangsúlyt kap életünkben. Templomunk keresztelő kápolnáját mától Szent Charbel atyáról nevezzük el, és nyilvános tiszteletre helyezzük ki a kápolnában a négy libanoni szent ereklyéjét. Megtiszteltetés számunkra, hogy Őboldogsága, Boutros Rai libanoni pátriárka meglátogatott bennünket, elvállalta a kápolna felszentelésének szolgálatát, és új helyükre elhelyezi hazája szentjeinek ereklyéit.
Szent Charbel atyában csodatevő szentet tisztelhetünk, aki szerzetespapi életében szoros közösségben élt az eucharisztikus Jézussal. Egyik rendtársa tanúsága szerint az Oltáriszentség előtt nagy sóhajokat hallatott, „ami a szentostyában rejtező Isten iránti hatalmas szeretetének egyik kifejezése volt. Amikor Krisztus testéből evett és Krisztus véréből ivott, látszott, hogy a világ legédesebb lakomáján vesz részt. Sehol másban nem érzett élvezetet, sem nyugalmat, sem örömet, csak az Oltáriszentség előtt vagy a szentmisén.”
Példájának követése segítséget nyújt imádságos életünk alakításában, a szentségimádás gyakorlásában, amely meggyőző előkészület lehet templomunkban is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Így nem a csodavárás kap hangsúlyt Szent Charbel tiszteletében, hanem a természetes mindennapi igény kialakítása az Oltáriszentség előtti áhítatban. A libanoni remete élete a modern kor embere számára is meghívás. Egyrészt, hogy keressük azt a csendet, amely nem üres, hanem szeretettel, Isten jelenlétével megtöltött csend. Ezt tapasztalták meg mindazok, akik találkoztak a maronita szerzetessel, akitől a kétkezi munka sem állt távol. Nagyon sokat dolgozott a földeken, Isten dicsőségére. Az imádság teljesen átjárta az életét. Órákon keresztül imádkozott, az Eucharisztia előtt térdelve. Ez meghívás számunkra is: tegyük félre fontosnak vélt dolgainkat, és ha csak néhány percre is, de mindennap boruljunk le az Oltáriszentség elé, ahol Krisztus vár bennünket, ismerjük fel, hogy Ő a legfontosabb.
Szent Charbel Makhlouf atya iránti tiszteletünket nem csak templomunk zárt falain belül, hanem a nagy nyilvánosság előtt is szeretnénk kifejezni. Polgármester Úr felhatalmazott arra, hogy megemlítsem közös tervünket,
miszerint Szent Charbelről közterületet nevezünk el Gazdagréten, Szent Charbel park néven.
Újbuda Önkormányzata már foglalkozik plébániánk kezdeményezésének lehetőségével. Ebben a parkban szeretnénk emléket állítani Közel-Kelet üldözött keresztényeinek, valamint Hazánk Kormánya nagylelkű segítségnyújtásának, amellyel a térség keresztény településének templomai, iskolái, kórházai, lakóházai újjáépítését támogatja.
A libanoni szentek ereklyéit három, cédrusfát ábrázoló tartóban őrizzük. A cédrus nem csak Libanon jelképe, hanem a jeruzsálemi szent hajlékra is emlékeztet, ahol a választott nép Isten imádta. E nemes, drága fa, méltó jelképe az Istennek szentelt életnek, örökimádásnak is. A gazdagréti Szent Angyalok-templom kertjében most elültetett cédrusfa legyen a libanoni emberek, a Közel-Kelet keresztényeivel való együvé tartozás és testvéri szeretet élő példája.
Köszönöm mindenki segítségét és megjelenését, akik mai ünnepünkhöz hozzájárultak.
Dr. Szederkényi Károly Miklós
gazdagréti plébános
Fotó: magyarkurir.hu