Gyorsított eljárás indult a Vatikánban egy egykori pápai nagykövetségi munkatárs ellen: Az eljárás második napján a papra gyermekpornográfia birtoklásáért és terjesztéséért megállapítható legsúlyosabb büntetést szabták ki.
A nyugalmazott szentszéki diplomata bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakban és elismerte helytelen viselkedését. A péntek este indult eljárás megnyitóján jelenlévő újságírók tudósítása szerint az 50 éves olasz pap azzal védekezett, hogy akkoriban személyes válság gyötörte washingtoni áthelyezése miatt.
Szombaton a férfit gyermekpornográf anyagok birtoklásáért és terjesztéséért öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Az amerikai külügyminisztérium értesítésére 2017 augusztusában a papot visszarendelték, aki ezt követően a Vatikán területén tartózkodott, majd ez év áprilisában előzetes letartóztatásba került.
A vatikáni sajtóhivatal péntek esti információ alapján, az eljárás első napján került sor a vádlott meghallgatására és a védelem két tanújának kikérdezésére.
Ezenkívül a bíróság elrendelte egy pszichológiai szakvélemény elkészítését. A gyanúsított ellen Kanadában jelenleg is elfogatóparancs van érvényben. Az eljárást a Vatikánban folytatják le, mert az ellene felhozott vádakat valószínűleg a Szentszék hivatalnokaként követte el.
Fordította: Deák Roland
Forrás: katolisch.de
Fotó: dominio.fm