Tesszük fel a kérdést. Mindezidáig Brandenburgban, Németország egyik szövetségi tartományában az elhunyt csecsemők minimális testsúlyát törvény szabályozta. A két egyház kritikusan lépett fel és vátoztatást követelnek.
Néhány nappal a tartományi parlament ülését lezáró tanácskozás előtt a katolikus érsek Heiner Koch és Markus Dröge evangélikus püspök erős kritikával illették a temetkezési törvény tevezett, kiegészítő jogszabályát. Elutasítják a vörös-vörös koalíció által előterjesztett törvényjavaslatot, melyszerint, csak 1000 grammos születési súlytól lenne kötelező a temetés. Továbbá azt is, hogy az elhunyt hamvainak egy részéből gyémántot készíttethessenek.
Hétfőn, Potsdamban egy közös nyilatkozatban figyelmeztettek a püspökök:
„Amennyiben a törvényalkotók legitimálják a hamvak egy részének elkülönítését, azzal megnyitják az ajtót az elhunyt tárgyként való kezelése és egyúttal kereskedelmi célú felhasználása előtt.”
Az egyházak „az elhunyt személy erőteljes védelmét és az emberi méltóság halál utáni megőrzését” követelik. A törvényjavaslatot jövő héten második körben a postdami tartományi gyűlésen vitatják meg.
A püspökök ezenkívül a születési súlytól független, kötelező érvényű temetkezést szorgalmazzák. „ Bárminemű súlyértékre való koráltozás önkényes cselekedet lenne.” A szülőknek gyermekük elvesztése a legnagyobb fájdalom. Szükségük van egy helyre, ahol gyászolhatnak, függetlenül attól, hogy mikor veszítették el gyermeküket.
Az egyházak szerint a szülést lebonyolító létesítmények feladata lenne a szülők figyelmének felhívása jogaikra. „Egy ilyen jellegű szabályozás kiváltaná a jelenleg is érvényben lévő higiénikusan kifogástalan és erkölcsi aspektusokat szem előtt tartó megsemmisítési kötelezettséget.” Hasonló módon szabályozni kellene a terhességmegszakítás során eltávolított magzatokkal való bánásmódot is.
A két egyház már áprilisban nyomatékosan lépett fel a hamvak egy részének elkülönítése ellen az egyik tartományi ülés meghallgatásán. „Akárcsak egy élő, egy elhunyt személy sem képezheti egy másik ember tulajdonát.” mondta Martin Vogel az evangélikus egyház képviselője. Az új törvénymódosítás lehetővé tenné az elhunyt személyek kommercializálását.
Martina Köppen, a Berlin-Brandenburgi Katolikus Iroda vezetőjének elmondása szerint, ha az elhunytat egy sírban helyezik végső nyugalomra, akkor minden hozzátartozója megemlékezhet róla. Ha viszont a hamvakból gyémántot készítenek, akkor ily módon a megemlékezés csak az ékszer tulajdonosának kiváltsága marad. Ennek egy személyre való korlátozása véleményük szerint helytelen – hangsúlyozta a jogásznő.
Forrás: katolisch.de
Fordította: Deák Roland
Kép: bloody-disgusting.com