Karácsony Lengyelországban

By 2018-12-25Kultúra

Ahogy itthon is, úgy Lengyelországban is a Karácsony (Bożego Narodzenia) az év legfontosabb ünnepe, melynek természetesen a karácsonyi vacsora is szerves része. Számos hagyomány, hiedelem él az ünneppel kapcsolatban. Nézzünk egy párat, a teljesség igénye nélkül.

Elsőként nézzük az ünnepkörhöz kapcsolódókat.

A Karácsony előtti készülődés

Fontosságából adódóan már jóval Szenteste (Wigilia) előtt megkezdődik az ünnepi készülődés, a ház kitakarításával. A hagyomány szerint, amennyiben a Karácsony rendetlen házba érkezik, akkor az egész következő év balszerencsét tartogat a lakói számára, aminek valószínűleg senki nem örülne. Egy másik hiedelem szerint, minden esemény, ami Karácsony táján történik, kihatással lesz a következő évre. Különös tekintettel a hóra. Azt tartják, hogy a fehér Karácsony, az igazi Karácsony. Szép és érdekes továbbá a földek megáldatása. A gazdák még Szenteste előtt a földjük négy sarkába szalmából keresztet állítanak, amitől a következő évre gazdag termést remélnek.

Szenteste

Természetesen az este történései is kihatással bírnak a következő évre. Úgy tartják, amennyiben viszálykodás lenne, akkor a következő év is veszekedésekkel és szerencsétlenségekkel lesz teli. Szintén a szerencséhez kapcsoló hiedelem, hogy ha 24-én az első megérkező vendég férfi, az szerencsét hoz, amennyiben viszont nő, az valakinek nem jelent jót az újévre nézve. A legnagyobb örömöt a postás elsősége jelenti, ennek gazdag és sikeres újévet tulajdonítanak.

Lévén a Karácsony a megbocsátás ünnepe is, a haragosokkal ilyenkor szokás kibékülni (erről még később lesz szó).

A karácsonyfa feldíszítése is december 24-én történik. Az ünnepi vacsora (lejjebb következik) elfogyasztása előtt.

December 25.

Ezt a napot, ellentétben a nálunk szokásos nagy családi összejövetelekkel, Lengyelországban szűk családi körben, közös időtöltésekkel szokás eltölteni. Nem illik sem látogatóba menni, sem takarítani, sőt, még főzni sem, az előző napi étel teljesen megfelelő. Az időjárás ezen a napon is fontos tényező. A Vízkeresztig hátralévő 12 nap időjárása a következő év hónapjaira utal. Így például december 25-e januárra, december 26- a, februárra, december 27-e márciusra utal, és így tovább.

December 26.

Ez a nap a családlátogatásról és a jókívánságok személyes átadásáról szól. Ezen felül Karácsony második napján, gyakran lehet énekszót hallani az utcáról. Gyerekek járnak házról-házra, énekelve, bebocsátást kérve. Ha valaki ajtót nyit, eljátszanak neki különböző bibliai jeleneteket. Az előadás és az énekek függnek attól is, hogy ki az aki ajtót nyitott (a ház tulajdonosa, egy házasodni készülő fiatal nő, egy özvegy, és így tovább). Az előadás végeztével a vendéglátó süteménnyel és frissítővel kínálja meg a gyerekeket.

Most pedig következzen a blog témájához kapcsolódóan az ünnepi vacsora.

Az ünnepi asztal

Szenteste napján, sötétedés után az egész család várja az első csilagot az égen. A legkisebb gyerek az ablakban ülve figyel, és amint meglátja, a család asztalhoz ül, amelyre a következők jellemzőek:
Érdekes eleme, a tiszta, hófehér terítő alá helyezett szalma, ami valószínűleg a jászolban lévő szalmát hivatott jelképezni.

Mindig páros számú teríték van az asztalon, melyek közül az egyik üres. Ez a a lengyel vendégszeretet egyik legszebb szimbóluma.

Úgy tartják, Karácsonykor senki nem lehet egyedül (ugyanezen megfontolásból nem szerencsés ha páratlan számú ember ül az asztalnál), így ez a teríték azoknak van fenntartva, akik egyedül ünnepelnének, és ezért a család elhívja, hogy velük legyen. Régen szokás volt -esetenként ma is előfordul- ilyenkor a koldusokat is behívni, és étellel valamint tűz-, és fekhellyel kínálni. Ez emlékeztetett arra, hogy József is menedéket keresett családjának Betlehemben.

Az ünnepi menü

Lengyelországban egészen a közelmúltig, mikor is II. János Pál pápa (szül. név.: Karol Józef Wojtyła) feloldotta a tilalmat, szigorúan tilos volt Szenteste napján húst fogyasztani. Ennek ellenére a legtöbben a mai napig betartják.

Egy lengyel karácsonyi vacsorán tizenkét fogásnak kell lennie, a tizenkét apostolra emlékezve (egyes területeken ez 13, Jézus Krisztussal együtt). Az, hogy ezt miként számolják, családonként változik. Például… ha 3 féle halétel van az asztalon, azt van ahol egy fogásnak számolják, van ahol háromnak. Ugyanez a sütemények esetében is igaz.

Az asztalra kerülő ételeknek a „világ négy sarkát” kell reprezentálnia. A gombafélék az erdők, a gabonafélék a mezők, a gyümölcsök a napsütötte domboldalak, a halak pedig a tavak és tengerek ajándékait szimbolizálják.

Néhány gyakori karácsonyi étel:

barszcz wigilijny z uszkami – karácsonyi céklaleves gombával töltött tésztával

bigos wigilijny – karácsonyi bigos (hús nélkül)

pierogi z kapusta i pieczarkami – káposztával és gombával töltött pirog (tésztaféle)

śledź – hering

gołąbki – töltött káposztalevelek (hús nélküli, karácsonyi változat)

makowiec – hasonló a bejglihez

mazurek – a pitéhez hasonló lekváros sütemény

pierniczki – mézeskalács

Emellett italnak cognac, likőrök, mézsör (számtalan változata van, nagyon finom! – a képen a półtorak típusú látható) és krupnik (mézes-vodka) kerül az asztalra néhány esetben, azonban Lengyelországban Karácsony napján nem illendő dolog túl sokat italozni.

Végezetül egy tipikusan lengyel, nagyon szép szokás, az ostyatörés.

A vacsora után a karácsonyfa körül gyűlik össze mindenki, és a családfő, vagy a

legidősebb jelenlévő a kezébe vesz egy ostyaszeletet (oplatek), és a mellette állónak nyújtja. Az letöri a felét, és szintén a mellette lévőhöz fordul, aki szintén tör belőle, így aztán mikor a kör bezárul, mindenkinek lesz a kezében ostya. A szokás szerint mindenki mindenkivel megtöri az ostyáját, és ezzel egyidőben elmondja a jókívánságait, kifejezi szeretetét, és megbocsát mindenért, amiért meg kell bocsátania a másiknak az adott évben. Hagyományosan csak akkor szokás valakivel ostyát törni, ha tiszta szívből meg tudja bocsátani az esetlegesen fennálló sérelmeket.

Ezután következik az ajándékok szétosztása, majd karácsonyi dalok (kolęda) éneklése és beszélgetés amíg el nem álmosodnak.

Hát ennyi. Rövidebbre terveztem ezt a posztot, de annyi minden van, hogy még így sem lett teljes. Mindenesetre remélem sikerült képet alkotnom számotokra, mit is jelent Lengyelországban a Karácsony.

Forrás: smacznego.blog.hu

Szerkesztő

Author Szerkesztő

More posts by Szerkesztő