Budapesti látogatása során Magyarország és a nemzetközi közösség segítségét kérte a kereszténység gyökerét jelentő közel-keleti  ősi keresztények fennmaradásához.  Őboldogsága Bechara Boutros Rai Antióchia és egész Kelet maronita pátriárkája méltatta hazánk gyakorlatát, mely szerint támogatja a közel-keleti keresztények helyben maradását. A nyugati országoktól azt kérte, hogy álljanak végre a béke pártján és hagyjanak fel a háborús uszításokkal. Többek között erről, és a libanoni keresztények múltjáról jelenéről kérdeztük a maronita egyház vezetőjét. Az interjú az S4C.news oldalán jelent meg, amit változtatás nélkül adunk közre.

Őboldogsága, először is köszönöm, hogy fogadott minket ésa sűrű programja ellenére is időt szán ránk. A portálunk neve Stand For Christians. Ez egy újonnan indult honlap, aminek egyik célja, hogy magyar és angol nyelven felvilágosítsa az embereket a közel-keleti keresztények helyzetéről, beleértve az egyházakat, azoknak a megalakulását, eredetét. A legtöbben nehezen tudják hova tenni, ha a maronita kifejezést hallják. Ezért kérném Őboldogságát, hogy világosítson fel minket a maronita egyházról!

Először is a közel-keleti keresztényekről beszélnék. A nyugati társadalomnak nem szabad elfelejtenie, hogy a közel-keleti keresztényég kétezer éve létezik. Jézus korától kezdve az egész Közel-kelet, Palesztinától Egyiptomon át Líbiáig, Szaúd-Arábia, az öbölig, Szírián át Irakig és Iránig, Jordániában és Libanonban is elterjedt a kereszténység, majd fokozatosan kialakította a saját térségbeli arculatát. Vagyis Alexandriában a kopt irányzat fejlődött ki, Jeruzsálemben a jeruzsálemi, Irakban a káldeusi, Antióchiában a szír, Kis-Ázsiában a bizánci. Minden irányzat a helyi kultúra szerint formálódott. Ezeknek a helyi közösségeknek megvolt a saját szertartásuk, hagyományuk. Az idő elteltével az  egyházon belül sajnálatos módon teológiai szakadások történtek. Ezek közül az egyik lett a Maronita Egyház.

A maronita kifejezés Szent Marontól származik, aki a IV. század vége felé élt és 410-ben halt meg. Szerzetes volt, az antióchiai szír vonalat képviselte és remeteként élt. Nem alapított  egyházat, de sokan követték, míg követői nagy közösséggé  nem váltak. Ezek után nevezték el őket maronitáknak. 686-ban pátriárkát választottak maguk közül antióchiai székhellyel, mivel már a egyházon belüli szakadások miatt nem maradt katolikus pátriárka Antióchiában, ami az első székhely volt, és Szent Péter alapította Róma előtt. Mivel a maroniták mindig is katolikusok voltak és a kezdetektől Rómával léptek unióra, ezért választottak maguknak pátriárkát, aki katolikus volt.

Így alakult meg a Maronita Egyház, ami a térségben egyedüliként volt katolikus. A többi keleti katolikus egyház későbbi szakadások következményeként jött létre. A Maronita Egyház a kereszténység vezetőjévé vált Libanonban, majd a legerősebb, legstabilabb és legnagyobb közösséggé formálódott. Nem volt konfliktusa senkivel. A pátriárkák vezették a közösséget a nemzeti úton, egészen 1920-ig, amikor is megalakult Nagy-Libanon.

A maronita közösség a libanoni keresztények reménye, mert képesek voltak Libanonban összefogni a többi keresztény és muszlim egyházzal, hogy a többi arab államhoz képest eltérő államrendszert építsenek fel. A vallást elválasztották az államtól. A keresztények és muszlimok közösen kormányoznak és irányítanak. Ezért az ország rendszere demokratikus, elismeri az összes általános és emberi jogot.

A közel-keleti kereszténység szerepe azért fontos, mert hatszáz évvel előzte meg iszlámot. Vagyis a térség kultúrája eredetileg keresztény.

Immár ezernégyszáz éve élünk együtt a muszlimokkal. Átéltünk sok nehéz korszakot, amiket közösen átvészeltünk és felépítettünk egy társadalmat.

Felépítettünk egy közös kultúrát, közös civilizációt, közös államiságot. Ennek a keresztény- iszlám kölcsönhatásnak köszönhetően, és amiket átadtunk egymásnak az értékeinkből, együttes erővel kialakítottuk a Közel-Keleten az úgynevezett mérsékelt iszlámot.  Nagy szerepet játszottak ebben az iskoláink, egyetemeink, kórházaink, kulturális központjaink, amik nyitva állnak mindenki előtt. Ezért mi mindig kapcsolatban vagyunk a többi felekezettel,  a piacon, az iskolában és a hivataloknál.

Sajnálatos módon jött ez a háború, amint mi “kiszabott háborúnak” nevezünk. Ránk lett kényszerítve Irakban, Szíriában és Palesztinában. Ez a háború azért jött, hogy mindent leromboljon, amit megéltünk. Lerombolja a mérséklet irányzatot, hogy széles utat nyisson a radikálisok, a fundamentalisták és a terrorista szervezetek előtt.

Mi azt mondjuk, hogy folytassuk együtt. Mindenek ellenére folytassuk együtt a közös történelmünket, a közös kultúránkat, a közös civilizációnkat. Bármennyire is nehéz lesz ez az út, nekünk ez az álláspontunk.

A levantei és mezopotámiai társadalmak sok nehéz korszakot éltek meg, sok üldöztetésnek voltak kitéve. Ami ma zajlik Irakban és Szíriában, az korábban többször megismétlődött. A nagy probléma az, hogy a keresztény társadalom létszámában csökken, sokan elvándorolnak a térségből. Mit tud tenni a magyar kormány, a magyar nép, avagy Európa és a nyugat, hogy megoldja ezt a problémát?

Mi két dolgot kérünk a nyugattól. Először is; legyen meg az akaratuk arra, hogy megállítsák a háborút.

Ennek a háborúnak nincs értelme, nincs vége, kizárólag a rombolás, gyilkolás és az üldöztetés jellemzi. Ezért azt kérjük tőlük, hogy mondják, ki legyen vége, elég a háborúból.

Másodszor az kérjük, hogy álljanak ki amellett, hogy akiket elűztek, visszatérjenek hazájukba, hogy folytassák életüket, történelmüket és kultúrájukat. Segítsenek helyreállítani otthonaikat. Mert hiába mondjuk nekik, hogy jöjjenek vissza, ha háború van és romokban hevernek az otthonaik.

Attól függetlenül, hogy felelős vagy sem a nyugat ebben a háborúban, én úgy gondolom, hogy igenis nagy felelőssége van benne, kötelessége közösen vinni velünk ezt a terhet, ha valóban jó szándék jellemzi. Bár én személy szerint kétlem, hogy így van, ennek ellenére mi reménykedünk.

Mi a remény közössége vagyunk.

Ha jól tudom, a maronita és a magyar katolikus egyház kapcsolata hat éve kezdődött. Őboldogsága 2012-ben tett látogatása óta megerősödtek a két egyház közötti oktatási és kulturális kapcsolatok. Milyen irányú fejlődésnek indult ez az együttműködés? Hírül adtuk, hogy a magyar kormány harminchárom templom helyreállítását is támogatja Libanonban.

Valóban, Magyarország és a magyar kormány érzékenyen követi a keresztények helyzetét. Nem fanatizmusból teszi, hanem meggyőződésből, hogy a kereszténység szükséges az iszlám világnak. Mert a magyar kormány keresztény értékrenddel rendelkezik, amit fontos megőrizni a Közel-Keletnek és az iszlámnak is. A muszlimok is ugyanezt mondják. A vallásos muszlimok azt mondják, hogy a keresztények fontosak az életükben.

Ebből kiindulva Magyarország kiemelt álláspontot képvisel. Igaz, sok európai szervezet segít, de mint állam, csak a magyar érzékeli ezt, és segít a mérsékelt irányzat fennmaradásában a Közel-Keleten.

Tavaly kezdeményezték az iraki és szíriai pátriárkák meghívását, akiknek segítséget nyújtottak, hogy helyrehozzák templomaikat. Segítettek az embereken, hogy felépítsék otthonaikat. Libanonban is segítenek a helyreállításban és az emberek hazatérésében. Ezek a kezdeményezések a közelmúltban indultak. Nincsenek régi kapcsolataink, ezért sincsen nagy libanoni közösség itt. Ebben a nyitottságban Magyarországnak kiemelt helye van, mi pedig értékeljük a magyar állam erőfeszítéseit. Sok tisztviselőt láttam, akik érzékenyen állnak ehhez. Azon vannak, hogy minél több fiatal egyetemista jöhessen Magyarországra folytatni a tanulmányait. Bátorítják a fiatalokat, hogy vegyenek részt ösztöndíjprogramokban és a diákcsere-programban.

Igazság szerint köszönetet szeretnék mondani a magyar államnak, hogy ilyen álláspontot képvisel a közel-keleti keresztény entitással kapcsolatban, mert tudja, hogyha segíti a keresztényeket, ezzel a békét és a mérsékelt irányzatot támogatja a Közel-Keleten.

Bízunk abban, hogy ez az együttműködés, ami egyrészt a magyar állam és egyház, másrészt a közel-keleti egyházak között létrejött, minél szélesebb körben fog kibővülni.

Az interjún keresztül szeretném megköszönni minden magyarnak a támogatást.

Örülnék annak, ha a magyar nép szervezett utakon, turistaként jönne hozzánk, hogy megismerjenek minket. Mert ha a kereszténységről beszélünk, a nyugati emberek fejében csak szegény elveszett egyének vannak a térségben. Nem tudják, hogy itt templomok, pátriárkák, püspökségek, közösségek, iskolák és intézmények vannak. Úgy gondolom, hogy rólunk, mint egyénekről beszélnek és nem mint egyházról.

Holott mi létező egyházak vagyunk és az jelenthet biztosítékot a keresztényeknek, hogy az egyházak maradnak, igaz csökken a létszámunk, de Jézus jelenléte segít minket. Reménykedünk abban, hogy a magyar emberek meglátogatnak minket, és csereprogram keretében a mieink is látogatást tehetnek Magyarországon. Ez a barátság nagyon fontos keleten. Lelkileg feltölti az mieinket, ha valaki nyugatról meglátogatja őket. Úgy érzik, nincsenek magukra hagyva, tőrödnek velük. Nektek pedig az a feladatok, hogy az oldalatokon keresztül bátorítsátok az embereket.

Kassab Adonis

Forrás: S4C.news