Szerdán az argentin szenátus a születendő gyermekek és családjaik mellett döntött, elutasítva az abortuszt liberalizálását célzó javaslatot!
Bár a természeti törvények szavazásra bocsátása abszurdum, és az azok elleni döntések sosem legitimek, hálát adunk a születendő gyermekek életét, illetve a nőket, a férfiakat és a családokat is veszélyeztető javaslat blokkolásáért.
Az előterjesztés szerint korlátlan abortuszt vezettek volna be a várandósság 14. hetéig, továbbá a késői abortuszok is legálisak lettek volna a magzat fejlődési rendellenessége és az anya egészségének, köztük a pszichológiai egészségének veszélyeztetése esetében. Ez utóbbi, mint tudjuk, gumiszabály: Angliában és Walesben 2016-ban az összes abortusz közel 97%-át végezték el az anya mentális egészségével indokolva.
Miután a képviselőházon átment a javaslat (129-123 szavazataránnyal), a szenátus elé került: 31-en szavaztak az abortuszpárti beadvány mellett, 38-an ellene, 2-en pedig tartózkodtak.
Bár az utóbbi napokban mindkét oldal tartott tüntetéseket, a médiában számos esetben ignorálták az életpárti felvonulókat. Így tett Magyarországon az Index újságírója is, akinek a figyelmét már felhívtuk erre, és jelenleg a válaszára várunk. Bízunk benne, hogy javítják a cikküket, melyben csak az abortuszpárti megmozdulásokról számolnak be, teljesen figyelmen kívül hagyva az Argentína-szerte utcára vonuló tömegeket, köztük az augusztus 4-én Buenos Airesben felvonuló több mint félmillió embert.
Forrás: CitizenGO
Fotó: www.krstarica.com