1858. február 11-én reggel fagyos ködszitálásra ébredt Lourdes városa. Bernadet fátgyűjt barátnőivel a Gave folyó partján. A víz jéghideg a munka nehéz. A kis pásztorlány zúgást hall a barlnag irányából. Feltekint és egy fehér ruhába öltözött hölgyet lát.

Fehé hur ruhája volt és hozzá egy kék öv, a lábain pedig egy – egy sárga rózsa, kezében rózsafüzér.

A Látomás keresztet vetett, és együtt imádkozták a rózsafüzért.

A következő jelenés február 14-én volt. A találkozás örömétől extázisba kerül, segítséggel tud haza menni. A család határozottan megtiltja Bernadettnek, hogy a barlanghoz menjen.

Február 18-án a hölgy megszólal. A massabielle-i barlangnál Bernadett szeretné leírni a hölgy nevét, de a következő hangot hallja:

Amit én magának mondok, azt nem szükséges leírni.

Az első üzenet is elhangzik:

Lenne olyan kedves ide jönni tizenöt napon át. Nem ígérek magának földi boldogságot, de az örökkévalóságot igen.

Február 19-én a negyedik jelenéskor már ott van Bernadett kétkedő édesanyja is, testvérével.

Február 20-án már harminc ember kémleli a barlangot és a gyermek viselkedését. A kislány mit sem törődik a bámészkodókkal:

amikor Őt látom, úgy tűnik számomra, hogy ez a világ megszűnt, de amikor a látomásnak vége, csak azon csodálkozom, hogy hogyan kerülök újra ide vissza.

Bese Gergő atya