Kedves Olvasók, szeretnénk megismertetni benneteket annak a csodálatos helynek a történetével, amelynek hatására kerül megrendezésre 2018. június 8-9-10. napján Magyarországon a Máriabesnyői Mladifest elnevezésű ifjúsági találkozó.
Bosznia-Hercegovina délnyugati részén található egy világszerte ismert városka, Medjugorje (vagy Medugorje). A hajdan apró falucskában 1981. június 24-ig nem sok minden történhetett. A nagy nap is valószínűleg úgy kezdődött, mint a többi.
A története szerint hat gyerek a falu fölé emelkedő Crnica-hegy oldalában legeltette birkáit, amikor délután hat óra előtt fényekkel kísérve megjelent előttük egy nőalak.
A gyerekek – a legkisebb tizenöt, a legnagyobb tizenhét – ijedtükben hazáig szaladtak. A felnőttek hitték is nem is a mesét. Azt tanácsolták, ha újra látnák, locsoljanak rá szentelt vizet, mert ha a Sátán kísérti őket, akkor ettől elmenekül.
Így is tettek, amikor másnap ismét megjelent. Ám a nőalak csak mosolygott az igyekezetükön, mert maga a Szűzanya volt.
Harmadnap tiszta feketébe öltözve újra eljött, oda állt a kereszt alá, s sírva annyit mondott:
„Béke, béke, béke. Béke legyen az Isten és az ember, béke legyen az emberek között!
A gyerekek története gyorsan terjedt, messze környékről jöttek csodát látni. De jöttek a rendőrök is. A gyerekeket elmeorvosokkal vizsgáltatták, az őket pártoló papot börtönbe zárták. Az emberek hite azonban erősebbnek bizonyult. …. folytatjuk…
Regisztrációért kattints ide: http://keletfiataljai.eu/esemenyek/mariabesnyoi-mladifest/