Hamarosan a kínai kormányzás is nevezhet ki püspököket, zöld utat kapva Rómából? Hongkong egykori érseke valószínűnek tartja egy új megállapodás létrejöttét Peking és a Szentszék között.
Hongkong egykori érseke, John Tong Hon bíboros bízik abban, hogy a Vatikán és a kínai kormányzás kiegyezik egymással. Pénteken egy római konferencián, melynek fő témája „Kereszténység és Kína” volt megjegyezte, hogy az utóbbi időben sokat javult a kínai kersztények helyzete. Szerinte
„Kína civilizáltabb és nyitottabb a világgal szemben.”
A Szentszék és Kína jelenleg is tárgyalásokat folytatnak és próbálják tisztázni a püspöki kinevezések körül kialakult vitás helyzetet.
A tárgyalások és a lehetséges megállapodás megítélése azonban meglehetősen ellentmondásos. Tong elődje Joseph Zen Ze-kiun bíboros a tervezett megállapodást a Vatikán
„szégyentelen kapitulációjának”
nevezte.
Tong válaszul annyit mondott, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, azonban a megegyezéssel szemben való ellenállást ésszerűtlennek tartja.
Vajon meddig megy el Róma?
A megállapodás tartalma egyelőre tisztázatlan. Egy lehetséges opció szerint a jövőben a Vatikán jelölteket állíthat az püspöki tisztség betöltésére, akik közül aztán a kínai kormányzás kinevezheti a végleges püspököt. Ez a Szetszék részéről nagy engedmény lenne, hiszen a szabályok szerint egyedül csak a pápa nevezheti ki a püspököket.
Csütörtökön Paul Gallagher érsek, vatikáni külögyminiszter kifejezte, hogy a Vatikán hajlandó tágyalásokba kezdeni a kínai kormánnyal. Minden attól függ, hogy mennyire összeegyeztethető egymással az inkulturáció és a hitközösségek sinizálása, kínaivá tétele.
Az 1,3 milliárdos népességű Kínai Népköztársaság területén becslések szerint mintegy 13 millió katolikus él, a kínai hivatalok adatai alapján azonban csak 6 millió. A katolicizmus Kínában két csoportra osztható. Az állam által engedélyezett, rezsimközeli patrióta egyesülés mellett létezik egy másik, elnyomott kisebbség, amely a Rómával és a pápával való kapcsolatot helyezi előtérbe. Az 1949-es pekingi kommunista hatalomátvétel óta nem tartanak fent hivatalos, diplomáciai kapcsolatokat a Szentszékkel.
Forrás: www.katolisch.de
Fordította: Deák Roland