A varsói győztes csata, vagyis a „Visztulai csoda”, melynek centenáriumáról Lengyelország szerte megemlékeztek, noha a huszadik század történelmének egyik döntő eseménye volt, mégsem kapott érdemi figyelmet a történészek részéről, így főként a nyugat-európai országok lakói körében teljességgel ismeretlen maradt.

Mások pedig lekicsinylően besorolták az eseményt az orosz-lengyel kibékíthetetlen ellentétek mesterséges sztereotípiájába. De ennél többről volt szó, mert 1920-ban, tehát száz éve az igazi kérdés a bolsevik forradalom európai előrehaladásának a megakadályozása volt.

„Varsó nem a lengyel polgári kormánynak központja, hanem a modern imperialista rezsim egészének a centruma” – állította Lenin abban a meggyőződésében, hogy ha Varsó elesik, akkor meg lehet rendíteni a rezsimet Németországban és Angliában is. Lenin terve azonban tévedett, köszönhetően Piłsudski tábornok hadseregének és így Nyugat-Európa a béke és biztonság néhány évnyi lélegzethez jutott egy új és sokkal véresebb robbanás előtt. Végül Sztálin lett az, aki 1945-ben előrevitte Európa szívében a forradalmat.

A lengyel-bolsevik háborúról Adam Zamoyski, lengyel származású amerikai katonai történész írt egy kötetet, mely szenvedélyes regény formájában rekonstruálta az összecsapást, nem csupán a csata történelmi síkján, hanem a Piłsudski tábornok által újjáteremtett Lengyelország és Lenin bolsevik Oroszországa között. Az angol nyelven megjelent könyv címe:

„Varsó 1920 – Lenin elhibázta Európa bekebelezését”.

A „Visztulai csoda” – ahogy azt a későbbiekben Haller tábornok nevezte – egyik kivételes tanúja a lengyelországi apostoli nuncius. Achille Ratti érsekről van szó, a későbbi XI. Piusz pápáról – aki 1931-ben Guglielmo Marconi Nobel-díjas fizikus javaslatára létrehozta a Vatikáni Rádiót. A varsói apostoli nuncius egyike volt azon kevés diplomatáknak, akik a Vörös Hadsereg előrenyomása ellenére sem hagyta el a lengyel fővárost és maradt hűséges a megbízatásához, a lengyel katolikus egyház védelméhez. Ezeknek az éveknek az emléke olyan mélyen belevésődött a szívébe, hogy kifejezett szándékára freskó formájában megörökíttette azt a Castel Gandolfói pápai nyaraló kápolnájának a mennyezetén. A lengyel hazafias erők ellenállását és ellentámadását másfelől nagyban segítette Curzio Malaparte, Olaszország varsói nagykövetségének kulturális vezetője, továbbá egy fiatal francia politikus, Charles de Gaulle, Párizsból kiküldött katonai tanácsadó, valamint Edgar Vincent D’Abernon brit diplomata, aki emlékirataiban

a „Visztulai csodát” a világ legnagyobb csatájához hasonlította.

A bolsevik offenzíva elleni harcokat Józef Piłsudski tábornok személyesen vezette, néhány fiatal lengyel katonatiszt segítségével, mint például Wladyslaw Sikorski, Tadeusz Komorowski, Wladyslaw Anders és Kazimierz Sosnkowski, akik készek voltak, akár életük feláldozásával is megvédeni a századokra felosztott Lengyelországot. Mindnyájan részt vettek a második világháborúban is, amikor a Vörös Hadsereg végül is a német megszállás után elfoglalta Lengyelországot.

A hagyomány szerint a „Visztulai csoda” a Szűzanya közbenjárásának köszönhető, akihez a lengyel katonák éppen Nagyboldogasszony napján forró imádsággal fordultak.

A varsói csata emléke kitörölhetetlenül él a lengyel nép emlékezetében, kezdve Józef Wyszyński bíborossal, Lengyelország prímás-érsekével, aki szeminaristaként maga is tanúja volt Wloclawek kifosztásának, amit ugyancsak a Vörös Hadsereg művelt.

De maga Szent II. János Pál pápa is, aki kevéssel a „Visztulai csoda” előtt született 1920. május 18-án, s aki a „Visztulai csodát” Jasna Gora 1655-ös csatájához hasonlította, mely megállította a „svéd özönvizet”. Másfelől pedig az 1989-es békés átmenetet is a „Visztulai csoda” összefüggésében értelmezte, mint egy „isteni beavatkozásnak” tartva, ahogy arról az 1990. február 21-én tartott általános kihallgatás során szólt.

Forrás: www.vaticannews.hu

Kép: www.portalwrona.com