Mi folyt az ELTE gender kurzusán?

By 2018-09-02Hírek

Talán meglepi, hogy 2015-ben részt vettem az ELTE Társadalomtudományi Karának gender kurzusán, mivel szerettem volna megismerni, hogy valóban mi folyik egy ilyen képzésen. Tapasztalatom azért tartom fontosnak megosztani, mivel az utóbbi idõben többen tájékozatlanságnak, felületességnek vagy tudatos jelentésépítésnek minősítik a gender mint „tudomány” kritizálását. 

„Emellett a félreértéseknek megágyaz, hogy az ultrakonzervatív oldalon tudatos jelentésépítés is előfordul”, mondta Kövér-Van Til Ágnes, az ELTE gender szakának igazgatója, aki szerint egyébként minimum két társadalmi nem létezik.” Ez annyit tesz, hogy sokan szándékosan címkézik fel és azonosítják a gendertémát például kizárólag a szexuális kisebbségek egyenjogúsági törekvéseivel, mivel ez szálka a többségi társadalom szemében (…)”  fejtette ki az Index.

„Ha igaz a hír, akkor itt ráadásul alapvető tájékozatlansággal van dolgunk. A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban” osztotta meg a Facebookon sokakat meglepve Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője.

Mi ezzel szemben úgy látjuk, hogy akkor maradunk tájékozatlanok, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem veszünk tudomást arról, hogy a gender képzéseket átszövő és sokszor onnan kiinduló aggasztó jelenségek valóban léteznek (pl. LMBTQI… lobbi), és hazánkban sem példa nélküliek.

Többen kerestek meg ilyen és ehhez hasonló felvetésekkel az utóbbi hetekben a fenti és más vélemények hatására: „Szó sincs a gender szakokon az LMBTQI… térnyeréséről, hanem csak a nők és a férfiak szerepeit és viszonyait vizsgálják”. A Családhálón megjelent írásommal ezt cáfolom, megmutatva, hogy a gender studies-t mennyire átszövi a homoszexuális és LMBTQI… lobbi. Kritizálásának helye és alapja van Magyarországon. Az írás itt elérhető.

A gender kurzus témái az alábbiak voltak. (További részletek a cikkben.)

Remélem, hogy megosztott tapasztalatom hozzájárul, hogy tisztább képet kapjon a hazai gender oktatás irányvonalairól.

Üdvözlettel:

Zaymus Eszter
és a CitizenGO csapata

Fotó: www.novamakedonija.com.mk