A kemenessömjéni közösség számít minden jóakaratú ember hozzájárulására, hogy mielőbb sikerüljön felújítani az épületet.
Lassan kezdenek begyógyulni a lelki sebek, amelyet a gyújtogatók okoztak az összetartó, tisztességes emberek csoportjának a templomuk felgyújtásával, a magánemberek adományából beszerzett orgona tönkretételével.
Egyre többen keresik a lehetőségét, hogy hozzájáruljanak a felújításhoz, s ahogy a polgármester fogalmazott, a szeptemberi búcsún már méltó körülmények fogadják az ünneplőket. Nem csupán „átfestésre” van szükség: valószínű, hogy legalább részlegesen, de akár a beltér egészében a téglákig le kell verni, majd újra fel kell vinni a vakolatot. Az elégetett orgona pótlása szintén jelentős kiadás, ám nem ez az elsődleges lépés a helyreállítás során.
Németh Zoltán plébános tájékoztatása alapján az alábbi elkülönített számlaszámra lehet küldeni akár kisebb összegű adományokat is – sok kicsi sokra mehet.
Kedvezményezett: Kemenesmihályfai Róm. Kat. Egyházközség
Számlaszám: 72600287-11118118
Közlemény: Kemenessömjéni templom felújítása
Itt a lehetőség, hogy konkrét formában járuljunk hozzá közös értékeink megvédéséhez!
AZ IKSZ is kér minden segíteni akaró embert, hogy járuljon hozzá a megrongált templom felújítási költségeihez.
Forrás: iksz.net