Merénylet a pápa ellen

By 2018-05-13Hírek

II. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án szerdán kíséreltek meg merényletet a  vatikáni Szent Péter téren. Az elkövető, a kurd Mehmet Ali Agca fegyverrel megsebesítette a pápát, amikor a térre ért; a pápa négy golyót kapott és súlyos vérveszteséget szenvedett.

Ağcát azonnal elfogták és az olasz bíróság életfogytiglanra ítélte. A pápa később megbocsátott neki. Az olasz elnök a pápa kérésére 2000 júniusában megkegyelmezett Ağcának, és deportálták Törökországba (ahol ismételten börtönbe került Abdi Ipekci újságíró 1979-es meggyilkolásáért és 2010-ben szabadult).

A merénylet után a pápa arra kérte az embereket: „imádkozzatok testvéremért [azaz Ağcáért] … akinek őszintén megbocsátottam.”

1983-ban találkoztak és négyszemközt beszéltek a börtönben, ahol Ağcát tartották, a merénylő állítólag a találkozás végén megcsókolta a pápa gyűrűjét. II. János Pál éveken át tartotta a kapcsolatot Ağca családjával, 1987-ben az anyjával, egy évtizeddel később a testvérével találkozott.

Bár Ağca azt mondta, hogy „számomra [a pápa] a megtestesítője a kapitalizmusnak”, és meg akarta ölni, később összebarátkoztak és 2005 február elején, amikor a pápa beteg volt, Ağca levélben jobbulást kívánt neki.

Forrás: wikipedia.hu