Québec: tanárok, bírók és rendőrök nem hordhatnak vallási szimbólumot

A québeci törvényhozás egy csütörtökön benyújtott törvényjavaslat értelmében megtiltaná a közalkalmazottaknak, hogy munkaidőben vallási jelképeket hordjanak.

A törvényjavaslatot a jobboldali Koalíció Québec Jövőjéért (Coalition Avenir Québec, CAQ) nyújtotta be. „A javaslat azért fontos, mert jól mutatja az értékeket, amelyeket fontosnak tartunk” – közölte Francois Legault, az állam miniszterelnöke, aki egyben a CAQ alapítója és vezetője is.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bírálta a kezdeményezést. „Elképzelhetetlen számomra, hogy egy szabad társadalom a vallása miatt diszkriminálja az állampolgárait” – mondta a kormányfő újságíróknak.

B’nai B’rith nemzetközi zsidó szervezet szerint a törvényjavaslat támadás az alapjogok és a québeciek szabadsága ellen, a kanadai muszlimok országos tanácsa pedig úgy vélte, egy ilyen javaslat másodrendű állampolgárokká fokozná le a muszlimokat és más vallási kisebbségekhez tartozó embereket. A tanács szerint egy ilyen törvény elsősorban a muszlim nők életét nehezítené meg.

A javaslat, amelyet vélhetően elfogadnak, többek közt tanárokra, bírókra és rendőrökre vonatkozna, de a köztisztviselőkre nem.

Az állam kormánya többször próbált hasonló rendelkezéseket hozni, ezek egyaránt érintették volna a muszlim nők kendőviselését és a zsidó férfiak által számára a kipa hordását. A jogalkotók szerint ezekre a társadalom szekuláris jellegének a megerősítése érdekében van szükség.

Québecben 2017-ben már betiltották az arcot teljesen elfedő kendő (burka, nikáb) viselését a közszolgálati szektorban, mind a dolgozók, mind pedig a szolgáltatások igénybe vevői számára, ám a törvény végrehajtását tavaly júniusban felfüggesztették.

A CAQ 2018 végén került hatalomra az államban, csaknem másfél évtized liberális irányítást követően.

Elemzők szerint választási győzelmét a párt nagyrészt azoknak az ígéreteinek köszönhette, amelyek szerint szigorít a bevándorlási törvényeken, és jobban hangsúlyozza az állam világi jellegét. A CAQ emellett síkra szállt az állami kiadások mérséklése, a költségvetés egyensúlyban tartása mellett is.

Forrás: S4C.News