Február 18-án, hétfőn Bogotá déli részén meggyilkolták a 65 éves Carlos Ernesto Jaramillo atyát. Az ügyészség vizsgálatot indított a bűntény kapcsán.

A Fides missziós hírügynökséghez eljutott információk szerint az épület lakói szerint, ahol a pap is élt, azok a fiatalok ölték meg, hogy megfosszák javaitól, akiket a pap támogatott, mert venezuelai menekültek voltak – jelentette a Vatikáni Rádió.

A gyilkossággal gyanúsított egyik kiskorú a rendőrségnek azt mondta, hogy a pap visszaélést akart elkövetni ellene. Az állítással kapcsolatban kivizsgálást indítottak.

„Kiváló ember volt az atya, mindenkit hívott, hogy járjon szentmisére.” Előző este két fiatal tartózkodott otthonában, amikor a lakók arra lettek figyelmesek, hogy az egyikük véres kézzel elmenekült. A papot kés okozta számos sérüléssel kórházba szállították, ahová már holtan érkezett meg.

A rendőrség elemzi a biztonsági kamera felvételeit a harmadik gyanúsított miatt. A helyi sajtóban közzé tett tanúságtételek szerint Carlos atya nagyon jó pap volt, aki szolgálatának szentelte magát. Missziós tapasztalattal is rendelkezett.

Forrás: S4C.news