Máriabesnyő Medugorjéban

By 2018-08-14Lelkiség, Mladifest

Augusztus 5-én, a Medugorjei Mladifesten sok ezer fiatalnak számolhattam be a magyarországi Mladifestről. A tanúságtételemet fogadjátok szeretettel.

Kedves Marinkó atya, Paptestvérek, Drága Fiatalok

Medugorje neve minden jelenlévő számára mást és mást jelentőséggel bír. Van akinek megtérésének színhelye, van akinek megváltozott itt az élete, van aki itt ismerte meg élete párját és van aki itt találta meg hivatását.

Más és más történetek, de közös bennük a meghívás. Mária mindannyiunkat meghívott, hogy kezünket megfogva oda vezessen Jézus elé. Mert ezen a szent helyen is Jézus áll a középpontban. Csak ő képes csodákat tenni az életünkben, csak ő képes választ adni a kéréseinkre. Mária közbenjár, közvetít és bátorít, ha elbizonytalanodunk az úton.

2001-ben jártam itt először, de csak felületes zarándokként. Megnéztem a kiemelkedő helyeket, részt vettem a szentmisén és hazamentem. Elmondhattam, hogy jártam itt és ennyi. Sok évnek kellett eltelnie, mire megmagyarázhatatlan vágyat éreztem a szívemben, hogy vissza térjek erre a csodálatos helyre. 2008-ban mint útkereső jöttem vissza és azon imádkoztam, hogy megtaláljam a hivatásomat. A választ a Mladifesten megkaptam és 2013-ban pappá szenteltek.

Megtudtam mi az utam, az oltárszolgálat, de úgy érzem, hogy az Isten még más feladatot is bízott rám, még pedig az ifjúság nevelést.

Ezért munkám legnagyobb részét a tanítás és a jövő nemzedékének útbaigazítása tölti ki. Feladatomnak érzem, hogy minél több diákot hozzak el ide a Mladifestre, mert tudom: innen új emberként térnek majd haza.

A tavalyi esztendőben azonban újabb feladatot kaptam Medugorjéban. Egy kedves francia hölgy Mélanie örömmel számolt be arról, hogy Párizsban megrendezték az ottani Mladifestet. Ekkor született meg az elhatározás a szívemben, hogy mi is rendezünk ifjúsági fesztivált Magyarországon.

Az álom valóssággá vált és június 8-9-10-én megtartottuk az első Máriabesnyői Mladifestet. Fővárosunk, Budapest közelségében egy kegyhelyen, ahol 20 éve minden hónap 25-én engesztelő imanapot tartanak a Béke Királynőjének tiszteletére.

A Magyar Kormány támogatásával és Marinkó atya személyes jelenlétével rendeztük meg a fiatalok találkozóját. Tanúságtételek, szentmisék, szentségimádás és persze sok – sok ének, ahogyan Medugorjéban megtanultuk.

A zenében is igyekeztünk közelíteni az itteni fesztiválhoz, ezért egy nemzetközi kórust állítottunk össze magyarok, horvátok, francia és olasz énekesekből, zenészekből, melyet a libanoni barátainkból álló Sancta Maria Choir koronázott meg.

A jelenlévők elmondása szerint a találkozó jól sikerült. Számítanak arra, hogy jövőre ismételten találkozunk. Így nekünk szervezőknek már csak az a feladatunk, hogy a következő időpontot nyilvánosságra hozzuk, ez pedig nem más, mint

2019. május 24-25-26.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy meghívjalak benneteket hozzánk, a II. Máriabesnyői Mladifestre.

Bese Gergő atya

Fotó: medjugorje-info.com