Libanonban megállt a keresztény lakosság fogyása

A közel-keleti országban végzett demográfiával kapcsolatos adatgyűjtés eredménye szerint az évtizedek óta fogyatkozó keresztény lakosság száma stagnált a tavalyi évben. Egyes tanulmányok szerint újra növekedésnek indulhat a keresztények aránya Libanonban.

Az egyházak által benyújtott adatok szerint megállt a keresztények létszámának csökkenése Libanonban. A belügyminisztérium által összegzett adatok azt mutatják, hogy a jövőben visszaállhat a keresztény-muszlim egyensúly a közel-keleti országban.

Libanonban a legutolsó népszámlálást 1932-ben végezték. Az akkori adatok azt mutatták, hogy a keresztények aránya meghaladta az 53%-ot, vagyis közel kilencszázezer libanoni vallotta magát kereszténynek.

Az elmúlt harmincöt évben Libanonban rohamosan megfogyatkozott Jézus követőinek a száma. A két polgárháború keresztények százezreit kényszerítette otthonaik elhagyására. A térségben dúló háborúk, a palesztin-izraeli konfliktus és a Dél-Libanonban évekig tartó izraeli megszállás bizonytalanságot teremtett a helyi keresztények körében. A geopolitikai instabilitás teret adott a szélsőséges iszlamista csoportok térnyerésének, és a nyugtalan politikai helyzet az ország gazdaságát is megtépázta.

Az egyházi adatok szerint 1975-2011 között egymillió ötszázhatvanhétezer embert hagyta el az országot. Az emigráltak 46,6 százaléka volt keresztény. Ezzel párhuzamosan a gyermekvállalás a muszlim családoknál kétszer, akár háromszor nagyobb, mint a keresztények famíliák esetében, nem beszélve arról, hogy a muszlim férfiaknak lehetőségük van a többnejűségre. Ennek következményeként 2011-re a keresztények aránya 38 százalékra csökkent.

A mostani adatok viszont optimizmusra adnak okot. A legutóbbi, nem hivatalos adatok szerint az elmúlt két évben megállt a keresztény lakosság csökkenése. Egyes elemzők szerint a keresztények aránya növekedésnek indulhat és 2030-ra elérheti a 41 százalékot is.

A libanoni alkotmány szerint a a köztársaság elnöke maronita keresztény, a kormányban is arányosan kell keresztény minisztereket kinevezni.

Kassab Adonis

Forrás: S4C.news