Érsek falazott a pedofil papnak

By 2018-05-24Hírek

A bíróság bűnösnek ítélte: Az ausztrál érsek Philip Wilson a ’70-es években legalább egy ministráns ellen elkövetett erőszakcselekményt titkolt el, amiért most akár börtönbüntetést is kaphat.

Az ausztrál érseket, Philip Wilsont kedden bűnösnek találták egy másik pap ellen felhozott szexuális bűncselekmény vádjának eltussolásáért. A 67 éves egyházfőt ezért maximum két évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. A büntetés mértéke később kerül megszabásra.

Egy newcastle-i bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Adelaide érseke a ’70-es években megakadályozata, hogy egy pedofil papot felelősségre vonjanak tetteiért.

A szóban forgó papot 2004-ben börtönbüntetésre ítélték egy fiú megerőszakolása miatt ezt követően 2006-ban a börtönben elhunyt. Összesen négy fiú megrontásával vádolják.

Wilson érsek eskü alatt vallotta, hogy sosem hallott arról, hogy egy pap két egykori ministránst szexuálisan bántalmazott volna. Az egyik kérdéses ministráns vallomása annyira megrázó volt, hogy azt biztosan nem felejtette volna el. Ezért tehát kétli, hogy ehhez hasonló beszélgetésre valaha is sor került volna. A bíróság azonban nem hitte el állításait. További állítások szerint Wilson vezeklésképpen hazugságaiért az egyik bántalmazott ministránst 10 Üdvözlégy Mária elimádkozására utasította.

„Wilson érsek az eljárás során mindvégig ártatlanságát hangsúlyozta.”

– nyilatkozta az Ausztrál Püspöki Konferencia elnöke Mark Coleridge érsek az ítélet kihirdetése után. „Azt még nem tudni, hogy kíván-e élni fellebbezési jogával.”

Tudósítások szerint Robert Stone bíró zsúfolásig telt tárgyalóteremben olvasta fel ítéletét. Az egyik áldozat „a büntetőjog mérföldköveként emlegette a napot Ausztria történelmében.” Az ítélet „lehetővé teszi további személyek büntetőjogi felelősségre vonását, akik intézményük hírnevéért való aggodalmukban a gyermekeket szó szerint a farkasok elé vetették”- mondta Peter Gogarty.

Szexuális bűncselekmény elkövetésének vádjával áll bíróság elé George Pell ausztrál bíboros. A 76 éves elöljáró a szentszék gazdasági titkárságának prefektusi tisztségét töltötte be. Egy múlt évben lefolytatott nagyszabású vizsgálat eredményei alapján Ausztráliában gyermekeik tízezrei estek szexuális bántalmazás áldozatául, elsősorban egyházi intézményekben.

Az ausztrál egyház tavaly hivatalosan is bocsánatot kért az áldozatoktól.

Fordította: Deák Roland

Forrás: katolisch.de

Fotó: www.eurekastreet.com.au